Ezért láthatatlan a magyarok kopasz kutyája (4. rész)

Közzétéve: 2026. 04. 01. 08:45 -

- Fotók: Gerhát Petra • 4 perc olvasás

Cikksorozatunk végéhez közeledve, melyben a májzlik utáni expedíciónk, illetve a kopaszodó pásztorkutyák kialakulásának körülményeit vizsgáljuk, lassan elérkezünk addig, vajon miért is szeretik ezeket az ebeket a pásztorok.

Cikksorozatunk bevezető részében arról esett szó, hogyan is alakulhattak ki a szelektív tenyésztést megelőzve a manapság archaikusnak nevezett, fajtásítatlan kutyaállományok. A második részben a pásztorok tenyésztési elveivel, a harmadik részben pedig májzlik kialakulásáról szerzett információinkkal folytattuk ennek a különleges állománynak a bemutatását.

Ezért utazunk annyit a májzlik nyomát keresve

Sokan talán nem értik, miért lehet érdekes bárki számára is néhány tucatnyi keverék kutya szerteszét az országban, amit szinte senki nem ismer. A májzlik és a német pulik szépen csendben kikoptak volna a pásztorokkal együtt a magyar vidékről, úgy, hogy nyomuk sem marad, ha nem keltik fel egy-két kutató érdeklődését az 1970-es években, illetve azt követően. A pásztorkodás ugyanis magányos munka, a jószággal a települések határai között mozgó emberek ritka vendégek a közösségben, hiszen állataikkal élnek az év minden napján. Nem véletlen, hogy a velük együtt mozgó kutyák sincsenek szem előtt.

Könnyen feledésbe merülhettek volna, hisz ezekről a kutyákról nincsenek ( vagy legalábbis eddig számomra nem ismertek) olyan ábrázolások, festmények vagy metszetek, mint például a szelindekekről. Az archív videó- és fényképfelvétel is kevés, és azokon sem nevesítették külön, csak fel-feltűnnek a birkák mellett egy villanásnyi időre. Senki nem gondolná, hogy nem egy-egy szőrhibás, génhibás vagy éppen beteg, például rühes egyedet lát a felvételen, hanem egy májzlit, egy olyan kopasz kutyát, akikért

generációkon keresztül rajongtak, és rajonganak a mai napig a pásztorok.

A saját kutyám „tenyésztője" önnön bevallása szerint több mint 2000 kilométert utazott a saját tenyészpéldányaiért a Kárpátok között, és sok ebet ki is szelektált menet közben, hogy azt hozzák majd az utódok, amit elvár ő maga egy pásztorkutyától. Többek között a néma csendben történő munkát, a csapatmunkát a falka tagjai között − eddig ő volt az első és egyetlen, akivel beszéltem, és nem kifejezetten egy kutyát tartott a jószág mellett.

Az, hogy nagyon hasonló állományról lehet szó mindenütt, a küllem alapján szinte borítékolható. Nem egy gyakori jelenség a papírfül és a kopaszodás, majd téli felszőrösödés egy dolgozó állománynál - a világ meztelen kutyáinak jelentős részét kifejezetten élelmezési szempontból alakították ki, nem munkakutyának.

Miért éppen májzli?

A név eredete (májzli, német puli, kopasz kutya) viszont problémás, hiszen források jelen ismereteink szerint az 1940-es évekig nem emlékeznek meg róluk írásban, csak a szájhagyomány. Azóta is csak alkalmanként említik a könyvek, valószínűleg azért, mert ebben az időszakban került éppen fajtásítás alá az akkor még magyar pulinak nevezett, ma csak simán puliként ismert állomány.

Többek között a májzliról is olvashatsz az Ismerd a kutyád! – A legnépszerűbb kutyafajták gyűjteménye című 380 oldalas lexikonunkban, ahol szakértők és tenyésztők közreműködésével, exkluzív fotókkal illusztrálva mutatjuk be hazánk 28 legnépszerűbb négylábúját, köztük a 11 magyar fajtával. Ide kattintva bele is lapozhatsz a kötetbe.

A legmodernebb kutyás lexikon

Ismerd a kutyád! – A legnépszerűbb kutyafajták gyűjteménye címmel jelent meg a We love Dogz legújabb könyve, amelyből a magyar kutyafajták mellett a világ legnépszerűbb fajtáit ismerheted meg úgy, ahogy még egy határozóból sem.

Megrendelem!

A májzli eredete ködbe vész. Ott, ahol így nevezik, azt mondják, a nagyapám is így hívta, meg az ő nagyapja is. Másutt nem így hívják ezeket az ebeket, de olvasták az interneten, hogy ez a neve. Vannak, akik sváb jövevényszónak tekintik, mely a Mais-hoz (kukorica) köthető, a német puli, mint a hazánkba a németajkúakkal együtt érkező terelőkutya, könnyebben magyarázható.

De már önmagában a puli név is izgalmas mélységeket rejt, hiszen minden hajtókutyát így neveztek egykor a pásztorok. Az, hogy ma ennek a kategóriának- a terelőkutyának - három, eltérő változata is ismert mudi, pumi és puli néven, modern kori névadás és a küllemi szelekció, valamint az eltérő tájegységeken tartott más-más igények alapján keveredő, tenyésztett, illetve szelektált jószágok különbözősége, a fajták törzskönyvezésének eredménye, ezt száz évvel az első magyar törzskönyvek megnyitása után már talán kevesen tudják.

Miben más a magyar és a német puli?

A pásztorok és juhászok a kis patások terelésére és hajtására alkalmas ebeket német, illetve magyar jelzővel különböztették meg, az őrzött állománytól, és a lokalitástól függően. Amint azt a Természettudomány Közlöny 1940-es évfolyamának 72. számában is olvashatjuk, a német pulik kifejezetten a még Mária Terézia idején, a svábok által Magyarországra hozott nagyobb merinói juh állomány mellé érkeztek, míg a magyarnak nevezett pulik, az őshonos hajcsárkutyák az itt élő állomány mellett dolgoztak. Majd elkezdtek egymással keveredni.

„...néhány juhász a magyar pulitól megkülönböztette a német pulit, mely szerintük hegyes, felálló kopaszfülű és szürke színű" - írja dr. Szunyoghy János természettudós.

Felálló fülek, kopaszodó test - annak ellenére, hogy nem kifejezetten szépek, a pásztorok számára nagyon értékesek a májzlik (fotó: Gerhát Petra)

Az eredete homályba vész

Ezekből alakulhatott ki a magyarok kopaszodó kutyája, a májzli, a pásztorok nem mindig óvatosan formáló keze alatt. Az a kopaszodó, néha kopaszon születő terelőkutya, ami szinte szigetszerűen bukkant fel Kárpát-medence-szerte az 1900-as évek derekán a leírásokban is. Amint már említettük ugyanis, ez a kopaszodás egy valamiért értékelt, látható tulajdonság volt, amitől a kutya a pásztorok szemében több lett, mint a nem kopaszodó társai, akár alomtestvérei.

Az akkoriban élő pásztor szájhagyomány azonban ennél a leírásnál jóval régebbre datálja létüket, saját nagyszüleik korába, ahogy ma is megemlékeznek arról azok a pásztorok, akik velük dolgoznak, hogy már nagyapáik nagyapái is kopasz kutyákkal terelték a jószágot.

A már említett Természettudományi Közlöny is egyértelműsíti, hogy a kopasz fülű, néha kopasz nyakú, a legtöbb esetben fehér fülszélű ebek voltak a német pulik. Az 1970-80-as évektől egyértelműen több forrást találunk, újságcikkeket, videókat, fényképeket. E sorok írója azonban pásztorinterjúk során az 50-es évek eleji archív, televíziós videófelvételeken is látott már dolgozó kopasz kutyát.