Cifra mudi, pergő, hajcsárkutya: 6 kutyás kifejezés a magyar paraszti kultúrából

Anyanyelvünk bár számos alkalommal borsot tör az orrunk alá, legalább olyan sok esetben ámulunk el szépségén és leleményességén.

hirdetés

Következő cikkünkben nem csupán magyar kutyás kifejezéseket gyűjtöttünk egy csokorba a paraszti kultúrából, de azok magyarázatát is elhoztuk – így azon túl, hogy ízlelgetheted ezeket a gyönyörű szavakat, tudással is gazdagodhatsz.

Pásztor sinkájával / Fotó: welovedogz.hu

Íme, 6 kutyás kifejezés a magyar paraszti kultúrából

1.) Cifra mudi

Cifra szavunk gazdagon, pompázóan díszítettet jelent, azonban ezt a népies kifejezést állatokra is használták, amely formában tarka szőrű jószágot jelentett. A cifra jelző a mudi esetében a merle mintázatot jelöli, amely a kutyák szőrén márványos, foltos színeloszlást hoz létre. A mintázatot a PMEL gén mutációja okozza, amely részben gátolja a pigmentképzést a szőrben, a bőrben és néha a szemben is. A merle kutyák szemszíne ezért gyakran világoskék, de a heterokrómia is jellemző rájuk.

Az árnyalat azonban hozhat magával genetikai betegségeket is. Ha bővebben olvasnál a merle színről, kattints ide.

Cifra mudi a DOGZ Fesztiválon / Fotó: welovedogz.hu

2.) Kolonc

A kolonc hivatalos definíciója szerint a haszonállatok nyakába kötött nagyobb fadarab. Az eszköz sokak számára állatkínzásnak tűnhet, azonban a fadarabnak komoly, az állat védelmét ellátó feladat is van. Mint korábbi cikkünkben írtuk, ma már leginkább csak az erdélyi havasokban, és néhány, elszigetelt magyar birtokon találkozunk ténylegesen olyan pásztorkutyákkal, akik nagyragadozók ellen védik a nyájat és a gulyát, azonban feladatuk egyre fontosabbá válik az ökoszisztéma átalakulásával. Fontos leszögezni, hogy a pásztorkutyák feladat nem az, hogy a területükre tévedt ragadozót elpusztítsák, hanem hogy megóvják a rájuk bízott állományt. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha összehangolt, fegyelmezett munkában dolgoznak együtt az őrkutyák.

A futás közben a nyakhoz rögzített, lábhoz verődő kolonc a vad űzésében az ebet akadályozza, ezáltal az eszköz más állatok életét is védi. Segít abban is, hogy az erdő melletti területek négylábú védelmezőit az ott dolgozó vadászok azonnal felismerjék, hiszen jelzi, hogy munkában álló, és nem elvadult kutyákról van szó. Romániában törvény írja elő, hogy minden pásztorkutyát ellássanak vele, amelyik nem viseli, az szabadon kilőhető.

Éppen ezért lehet igencsak változatos a kolonc hossza, ahol ugyanis csak jelzésértékű kiegészítőként van rá szükség, ott alig pár centit lóg le a nyakuktól. A turisták, természetjárók számára is jelzésértékű a nyakba akasztott fadarab, hiszen így ők is látják, merre ne menjenek, mely területeket védelmezik a pásztorkutyák.

3.) Fakó

Egy újabb színárnyalat, amely valószínűleg a legtöbbeknek ismerős lehet a lovak világából. Régi magyar szavunk eredetileg a fából készült tárgyak kopott szürkéssárga színét jelentette, és tulajdonképpen fénytelen, piszkos árnyalatú világosbarnához, sárgához vagy szürkéhez közel álló jellegtelen, meghatározatlan színt takart és takar a mai napig is.

Gyakori lószínnév, amelyhez járulhatnak különféle előtagok, mint például az arany, az egér, a zsemle vagy a zsufa. Hajdanán is használták kutyák színének leírására is, ma pedig már a pumi egyik hivatalos árnyalata a szürke, a fehér és a fekete mellett. Sőt, a puli esetében is megjelenik, amelyet maszkosfakónak nevezünk. Ezek a kutyák fakó árnyalatúak, jellegzetes fekete maszkolással.

Fakó pumi

4.) Saskarom

Az oldalunkon általában farkaskaromként utalunk rá, angol nyelvterületen pedig „dew claw”, hajdanán a pásztorok azonban gyakorta saskaromnak nevezték azt a többnyire funkció nélküli, ősi ujjmaradványt, amely a négylábú általában mellső lábának belső oldalán helyezkedett el. Ez a plusz karom nem ér le a földre, néha ízület sincs benne. Előfordul bizonyos fajtáknál, hogy akár egy lábon dupla saskarom is van, ilyen például kopaszodó pásztorkutyatípusunk, a májzli is. Sőt, a beauce-i juhászkutya FCI standardja leszögezi a fajta esetében kötelezően megjelenő dupla farkaskarmot, a pásztorok ugyanis ragaszkodnak ennek a jellegzetességnek a továbbörökítéséhez.

Egy könyv, ami valóban segít, hogy Értsd a kutyád!

Hihetetlen gyorsan elfogyott a boltok polcairól a We love Dogz első könyve, de most ismét elérhető. Ne maradj le róla!

Megveszem!

5.) Pergő

Terelőkutyáink nem csupán a testükkel irányították az állományt, hanem a hangjukkal is. Ezt támogatva a kutyák nyakába pergőt akasztottak, amely egy üreges sárgaréz eszköz volt, amiben egy vasgolyócska csilingelt. Ennek a hangja figyelmeztette mind a jószágot, mind a pásztort arra, hol van, merre tart éppen a kutya.

Czéher György pásztorkutya-szakértőtől megtudtuk, hogy a pergő a nyakörvön lógott, amely gyakorta volt igen díszes, gyönyörűen kimunkált kiegészítő. A pásztorok ugyanis nem csupán önmagukra, állataikra is nagyon igényesek voltak. Előfordult, hogy egy anyajuh árát is ráköltötték egy nyakörvre, amelyen lehettek akár ezüstgombok, tulipános vagy oroszlános rézcsat is, no meg a gondosan, szakértelemmel kiválasztott pergő, aminek a csengése időben jelez a jószág számára anélkül, hogy a kutyának ugatnia vagy mordulnia kellene.

Ilyen gyönyörűen szól Betyár nyakában a pergő:

6.) Hajcsárkutya

Kétség sem fér hozzá, hogy ha azt mondjuk, hogy vadászkutya, terelőkutya vagy őrző-védő kutya, mindenki tudja, mire gondolunk. Van azonban egy ma már kevéssé használatos kifejezésünk, a hajcsárkutya, amely a régi pásztorkultúrában a hajtókutyát jelölte. Hajcsárkutya a teljesség igénye nélkül a flandriai pásztorkutya például, ahogy a sinka és a májzli is.

Na de mi a különbség a terelés és a hajtás között? Nagyon is sok! Terelés során az állományt kisebb, zártabb területen kellett megmozgatnia a kutyának, összegyűjteni, vagy éppen egyik helyről a másikra irányítania. A hajtás során a jószágállománynak nagyobb utat kellett megtennie, sokszor több száz vagy ezer kilométert is, ha éppen vásárra vitték őket. Az egyik legnagyobb hazai hajtóútvonalunk a XIX. században a Bécs-Budapest vonal volt, az 1-es főút, amelyre alapozva építették ki az M1-es autópályát a 60-as években.

Májzli / Fotó: welovedogz.hu

A kutya feladat az volt, hogy a hajtás során vigyázzon az állatok épségére és irányítsa őket. Czéher Györgytől megtudtuk, hogy ezeket a hajtásokat nem úgy kell elképzelni, mint a mostani gyalogos pásztorkodást. Lóháton és gyalogosan is hajtottak a hajdúk, akik tulajdonképpen félkatonai vagy fegyveres „pásztorok” voltak. Nagyon kemény, félnomád életvitelt élő emberek, akiket gyakran hasonlítottak a betyárokhoz. A kutyáiknak is pont ilyen keményeknek kellett lenniük; gyakran egész álló nap víz nélkül, megfeszített tempóban kellett dolgozniuk veszélyes körülmények között is.

hirdetés