Elképesztő erő: ezek a kutyák harapnak a legerősebben
Közzétéve: 2024. 12. 29 • 3 perc olvasás
Közzétéve: 2024. 12. 29 • 3 perc olvasás
Nyilvánvaló, hogy a természetes szelekció előnyben részesíti az erős állkapcsot, amely akár nagyobb zsákmány átharapására is alkalmas. A kutyák esetében azonban a természet mellett az embernek is szerepe volt a modern fajták ezen jellemzőjének alakításában.
Az őrző-védő feladatoktól kezdve a vadászaton át az ellenség megfélemlítéséig a történelem során mindig fontos volt a kutyák azon képessége, hogy komolyabb károkat is tudnak okozni. Bár a mai kutyák inkább társak, mint harcosok, az erős állkapocs jó néhány fajta esetében napjainkban is fontos jellemző. Az alábbi listában összegyűjtöttük a világ legnagyobb harapóerejű kutyafajtáit. Azonban fontos hangsúlyoznunk, hogy a megfelelő neveléssel és gondozással mindegyikük kedves, szeretettel teli kedvenc, nem vérengző vadállat.
A harapóerő meghatározására a történelem során számos módszer létezett. A mai modern matematika és mérnöki módszerek lehetővé tesznek a kutatók számára egy meglehetősen pontos és egyértelmű modellt a koponya alakjának és méretének mérésével. Igaz, az egyes fajtákon belül megfigyelhetők eltérések az egyedek harapóereje között.
A harapóerő mértékegysége a PSI, vagyis font per négyzethüvelyk, amely jelzi, hogy egy négyzethüvelyknyi területre hány font erő hat. Összehasonlításképp, az ember harapóereje 120–140 PSI között mozog.
Az eredmények viszonylag egyértelműek: minél nagyobb a koponya, annál nagyobb a harapóerő. Az állkapocs és a koponya alakja is szerepet játszik, mivel azoknak a kutyáknak, akiknek rövidebb és szélesebb orruk van, nagyobb harapóerővel rendelkeznek. Így nem meglepő módon a listát a masztiffok uralják.
Harapóerő: 238–291 PSI
A közel 300 PSI-s harapóerő birtokában lévő német juhászokat nem véletlenül alkalmazzák a mai napig munkakutyaként a rendvédelemben. Ugyanakkor hűséges és engedelmes természetük miatt családi kedvencnek is ideálisak.
Harapóerő: 305 PSI
Bár az amerikai bulldog állkapcsa rövid, rendkívül izmos, amely nagy erő kifejtését teszi lehetővé a számára. Ez a harapóerő szükséges volt a fajta eredeti feladatához, vagyis a veszélyes állatállomány őrzéséhez. Annak ellenére, hogy jóval kisebbek, mint a marhák, izmos testük és állkapcsuk lehetővé tette számukra, hogy felugorjanak és megtámadják a bikákat, ha a helyzet úgy kívánta.
Harapóerő: 328 PSI
A rottweiler hihetetlen harapóerejét leginkább az igen nagy feje befolyásolja. És bár több, a fajta agressziójáról szóló mítosz kering, a rottweilerek nem különösen hajlamosak az agresszióra.
Harapóerő: 350–400 PSI
A japán akita nem rendelkezik olyan rossz hírnévvel, mint a tosa, de az erős harapóerő nála is megfigyelhető. Annak ellenére, hogy az orra nem túl nagy, mivel az akitának ollóként működő állkapcsa van, több erőt képes kifejteni harapás közben.
Harapóerő: 552 PSI
Annak ellenére, hogy közeli rokonságban állnak, számos különbséget találunk az angol masztiff és francia megfelelője között. Egyrészt ezek a kutyák elérhetik a több mint 100 kilós súlyt és közel egyméteres magasságot, másrészt pedig sztoikusabb, kevésbé kifejező viselkedés jellemzi őket.
Harapóerő: 556 PSI
Gyakran emlegetik japán harci kutyaként, mert az 1900-as évek fordulóján erre a célra tenyésztették ki, de manapság a fajta a szigetország nemzeti kincsének számít.
Bár megfelelő gondozás mellett szeretetteljes és ragaszkodó, az agresszív természetéről elterjedt híre miatt a tosa inu tartását több országban korlátozták, egyes helyeken be is tiltották.
Harapóerő: 556 PSI
A fajtának rövidebb és kerekdedebb orra van angol társához képest – ez magyarázhatja enyhe előnyét a harapóerő terén. A bordeaux-i dog okos kutya, és bár néha makacs díva, gyorsan és szívesen dolgozik, tanul új trükköket vagy feladatokat.
Harapóerő: 700 PSI
A cane corso ősi római őrkutyaként kezdte történetét, rövid ideig harci és gladiátor kutyaként is szolgált Róma hatalomra jutásakor. Az 1980-as években majdnem kihalt, de szerencsére egy mozgalomnak köszönhetően megmenekült ez az egyébként végtelenül empatikus fajta.
Harapóerő: 743 PSI
Törökország első számú pásztorkutyája egyaránt óvja a nyájat és a családját — és rendkívüli ereje van mindkettő hatékony védelmére. Pásztorszerepük azt jelenti, hogy generációkon keresztül arra nevelték őket, hogy óvatosan bánjanak a rájuk bízott állatokkal, így a kangal kiváló társ lehet. Igaz, kezdő kutyásnak nem ajánljuk, és rengeteg mozgásra van szükségük az egészségük és boldogságuk megőrzéséhez.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek
Nagy gond lehet, ha gyakran eszi ezt a kutya
Egészség • 2 percMiért marad meg egyes kutyáknak a jó illata fürdetés után, míg mások szinte azonnal szaglani kezdenek?
Ápolás • 3 percA kutyapelenka káros is lehet: nem mindegy, hogyan használod
Ápolás • 3 percHa kutyád nem szereti a körömvágást, a körömreszelés lehet a megoldás
Ápolás • 5 perc