A világ leginkább tiltott kutyafajtáinak listavezetője mindkettő, de vajon miért? Milyen az együttélés ezekkel a kutyákkal? Kinek való ez a két fajta?

hirdetés

Schmidt Ede Lászlóval, a Magyar Molosser Tenyésztők Egyesületének elnökével beszélgettünk arról, hogy kinek való ez a tosa inu és a fila brasileiro.

Tosa inu / Fotó: Dahoman Molosser Kennel

Ön már régóta két kutyafajtát tenyészt, a japán tosa inut és a brazil fila brasileirót. Mindkét fajta igen előkelő helyet foglal el a világban a tiltott kutyafajták között; a tosa inu például első helyen áll. Mi a véleménye, mi az oka ezeknek a tiltásoknak?

Schmidt Ede: Egyrészt az, hogy a politikai döntéshozók nem ismerik alaposan ezeket a fajtákat, és inkább mendemondákra és sajtóhírekre alapoznak különböző döntéseket, ami szakmai hiba, de sok like-ot hoz. Azzal természetesen a fajták után érdeklődőknek tisztában kell lenniük, hogy mint minden fajtának, ennek a kettőnek is vannak „kritikus” pontjai. A filát érdekes módon a brazilok hasonló célokra használták sokáig, mint a magyarok a kuvaszt, csak izoláltabb környezetben a fazendákon (birtokokon – a szerk.), ezért a fajta rendkívül érzékeny és ellenséges idegenekkel szemben.

Fila brasileiro / Fotó: Dahoman Molosser Kennel

A tosa inut pedig a japánok kutya-kutya elleni harcokra, de nem olyan véres módon, amire a ma nyugati embere gondol. Félreértés ne essék, jómagam semmilyen módon nem támogatok semmiféle kutyaharcot, de a fajta történetével kapcsolatban ezzel is tisztában kell lenni. Japán egy olyan ország volt mindig, ahol a küzdősportoknak, életformának – lásd karate, szumó stb. – óriási múltjuk van. A japán kutyaarénákban a tosák harca tulajdonképpen a szumó leképezése, kötött szabályrendszerrel, felkészült bírákkal, ahol ha egy kutya felülkerekedik erőben egy másikkal szemben, azonnal leállítják a küzdelmet. Így komoly sérülések nagyon ritkán fordulnak elő. Ebből adódóan a tosa kritikus pontja a más, azonos nemű riválisok elleni agresszió.

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy ha ilyen mértékben tiltottak ezek a kutyák, ilyen vagy olyan okok miatt, akkor mi a jövője ezeknek a fajtáknak? Előbb-utóbb eltűnnek majd a nyugati, transzatlanti világból?

S. E.: Ez kizárólag azon múlik majd, hogy az egyre jobban radikalizálódó állatvédők és a politikai döntéshozók hogyan látják ezt a kérdést. Ebbe a tenyésztőknek vagy a tartóknak minimális beleszólásuk van annak ellenére, hogy a statisztikákban a tosák, illetve filák által okozott sérülések számossága szinte kimutathatatlanul kicsi. Ezeket toronymagasan megelőzik azon kutyafajták, amelyeket a közvélemény a „legcuncimókusabb” kutyaként tart számon, lásd labrador, border collie, vagy akár a német juhászkutya. A tapasztalatom szerint ezek a nagy múltú, erőteljes fajták, amik a divat és a tiltások miatt nem degenerálódtak.

Kiválóak és a legmegbízhatóbbak abban az esetben, ha a megfelelő ember mellé kerülnek. Az kétségkívül igaz, hogy ők nagy testű és nagy erejű kutyák, akik ha nem megfelelően kezelik őket, vagy egy veszélyhelyzetben valóban megvédik a gazdájukat, és komoly testi sérülések okozására képesek.

Ez természetesen minden nagy testű fajtára igaz, ugyanígy. Amikor egy csivava vagy egy pomerániai havonta háromszor megharapja a gazdát vagy másokat, akkor leragasztják egy ragtapasszal. Ennek nincsenek ambuláns következményei. Ezek az események ezért nem érdekesek a sajtónak. Ahogy például az sem, hogy például Joe Bident a saját németjuhásza már többször megharapta, sőt, a testőreit is. Csak hát ugye volt Kántor, meg Rex felügyelő és a többiek, akik szinte emberi tulajdonságokkal lettek felruházva. Ennél sokkal nagyobb bulvárértéke van, ha egy japán „szörnyeteg” (tosa), vagy egy brazil „gyilkos” kutya elkap egy „ártatlan” betörőt, aki kórházba kerül, vagy megállít egy gazdájára támadó idegen kutyát.

Tosa inu / Fotó: Dahoman Molosser Kennel

Ha ez így van, akkor kihez illik ez a két fajta? Milyen életmódú és karakterű emberek képesek a megfelelő kontrollra?

S. E.: Ami mindenképpen alap, hogy bérházba, lakásba és sűrűn lakott emberi közösségekbe semmiképpen ne kerüljenek. Akiknek az élete mentálisan és egzisztenciálisan is rendben van, ott ezek a fajták semmilyen problémát nem fognak okozni. Sőt, olyan életre szóló élményt fognak jelenteni a gazda számára, ami páratlan. A méreteik miatt alapvető a határozottság, amin természetesen nem azt értem, hogy valaki tárgyiasítsa őket, vagy nekiálljon egy karóval megnevelni ezeket a kutyákat, hanem azt, hogy következetesen tudjon bánni erős karakterű kutyákkal. Hozzáteszem, ugyanez az elvárás más nagy testű, erős fajtákkal kapcsolatban is fennáll. Nem gondolom, hogy a tosa vagy a fila ilyen tekintetben kivételek lennének.

A tosa Achilles-sarka a másik kan kutya, tehát nem kell erőltetni, hogy ő együtt legyen vagy haverkodjon ilyen egyedekkel. A fila pedig allergiás a területére belépő idegenekre, tehát olyan embernek nem való, akinél hatalmas a vendégjárás; ezt ez a fajta soha nem fogja megszokni, nem is erre való.

Hozzáteszem, én korábban foglalkoztam dobermannokkal, boxerekkel és rottweilerekkel, ugyanez volt igaz rájuk is, legalábbis a keményebb munkavonalakra. Ehhez képest mindhárom fajtát a világon mindenhol lehet tartani.

Egy könyv, ami valóban segít, hogy Értsd a kutyád!

Hihetetlen gyorsan elfogyott a boltok polcairól a We love Dogz első könyve, de most ismét elérhető. Ne maradj le róla!

Megveszem!

hirdetés