A legtöbb spicc típusú kutyafajtának farkasszerű megjelenése van, ami hegyes, felálló füleket, mandula alakú szemeket, dús, kettős szőrzetet és visszakunkorodó, bozontos farkat takar. A hegyes fülek a ragadozó mivoltra utalnak, míg a vastag szőrzet abban segít, hogy melegen tartsa az állatot. Ezeknek a kutyáknak jelentős részét ugyanis sarkvidéki éghajlaton tenyésztették ki, és Skandináviából, Oroszországból, Észak-Amerikából és Ázsiából származnak. A „spitz” szó németül hegyeset jelent.

hirdetés

A spicc típusú kutyafajtákra jellemző, hogy hűségesek, intelligensek és ragaszkodóak, ám rendkívül függetlenek és merészek is lehetnek. Nem mindig alkalmasak a kezdő gazdik számára, ugyanis ezeknek az aktív ebeknek a nagy része valaha munkakutyaként kezdte karrierjét. A világon akár 50-70 spicc típusú fajta is létezhet, ha összeszámoljuk a szervezetek által nem elfogadott fajtákat is, vagyis amelyek nem rendelkeznek standarddal. Ilyen például a sinka is. Ma a teljesség igénye nélkül hoztunk 3 ismert, és 3 kevésbé ismert fajtát, hogy kaphass egy kis ízelítőt az egyik személyes kedvenc típusunkból. Nem szigorúan az FCI fajtacsoportját vettük alapul a cikkünkhöz, ugyanis a mudit például a pásztorkutyák közé sorolják, ám a szakértők is spicc típusúként jellemzik.

Fíra, a sinkalány / Fotó: azenkutyam.hu

A spicc típusú kutyafajták

1.) Finn spicc

Feltételezhető, hogy amikor a mai Oroszország középső területeiről vándorló népek mintegy 3000 évvel ezelőtt a mai Finnország területére érkeztek, magukkal hozták a spicc típusú kutyáikat is. Ezeket az ősi kutyákat évszázadokon át mindenes vadászként használták, idővel azonban egyre inkább a vadmadarakra specializálták őket. A finkie-k, ahogy becézik őket, hazájuk legnépszerűbb kutyái kitűnnek egyedülálló madarászóstílusukkal. Kifinomult szaglásukkal a finn spiccek megtalálják a fán ülő madarakat, majd ezt követően lassú farkcsóválással és jellegzetes jódlizással, vagy gyors ugatással (akár percenként 160 ugatást is elérhetnek) hipnotizálják a szárnyast, míg a vadász el nem ejti azt. A csóváló farok ebben az esetben egy másik célt is szolgál: a vadásznak segít látni a kutyát a sűrű erdőn keresztül is.

Finn spicc munka közben

2.) Karéliai medvekutya

A karéliai medvekutya is egy finn fajta, amely Északnyugat-Európából származik, és eredetileg orosz és finn parasztok kutyája volt, amelyet vadászatra és őrkutyaként használtak. Csak a legkeményebbek élték túl a harcokat és a vadászat zord körülményeit. Leggyakrabban mókusra, nyúlra és egyéb apróvadra vadásztak, de alkalmasak voltak nagy testű, agresszív állatokra is. A leírások szerint két karéliai medvekutya könnyedén kifáraszt egy medvét, és addig ugathat, amíg az ember utoléri, és elejti az állatot. A célzott tenyésztés 1936-ban kezdődött meg azzal a céllal, hogy tökéletesítsék ezt a szívós fajtát. A karéliai medvekutya elsősorban vadászkutya, de hazájában kiképezhető, és versenyezhet engedelmességi, kereső- és mentőkutyás, valamint szánhúzókutya-versenyeken is.

A karéliai medvekutya is a spicc típusú kutyafajták táborát erősíti

3.) Mudi

A mudi egy rendkívül sokoldalú, intelligens, éber, mozgékony, mindenre alkalmas tanyakutya volt hajdanán, és ha kell, még ma is az. A fajta a tulajdon és a családtagok hűséges védelmezője anélkül, hogy túlzottan agresszív lenne. Bátorsága hasznos a legmakacsabb állatállomány mozgatásában. A mudi terelési stílusát tekintve teljes mértékben eltér a népszerű, és sokak által ismert border collie-tól. Míg az utóbbi szemmel, hasalva, guggolva irányítja a jószágokat hátulról közelítve, és a hangját sosem hallani, addig a mudi ugat terelés közben, és tartása sosem közelít a földhöz. Leghátul megy a pásztor, előtte a kutya, majd az állomány. A kutya ebben a helyzetben várja a parancsot, merre mozgassa az állatokat, amihez sosem használja a tekintetét.

Cifra, vagyis merle mudi a levendulásban / Fotó: azenkutyam.hu

4.) Pomerániai

A pomik manapság a legnépszerűbb ölebek közé tartoznak, amit abszolút meg is értünk. A legtöbb spicc típusú fajtától eltérően a pomerániai mindig is ölkutya volt, aki olyan nagy nevek rajongását érdemelte ki, mint Marie Antoinette, Viktória királynő vagy Wolfgang Amadeus Mozart. Bár nagyra értékelik a babusgatást és az emberi társaságot, valóban szívós kis ebek, akik remekelnek kutyás sportokban, és terápiás vagy jelzőkutyaként is bizonyítanak.

Pomerániai / Fotó: azenkutyam.hu

5.) Shiba inu

A shiba inu egy ősi fajta, amely már Kr. e. 300 óta létezik. A fajtát a japán hegyvidék vadászati jellemzői után nevezték el, a shiba ugyanis bozótot jelent, még az inu kutyát. Ma már társasági kutyaként vonul büszkén felszegett fejjel, de hajdanán a bozótosból hajtotta fel a repülő vadat. Távoli rokonának a csaucsaut sejtik, azonban a mai alakját a 19. század végén ír szetterek és angol pointerek bevonásával érték el.

Shiba inu

6.) Svéd juhászkutya

A 8. és 11. század között a Skandináviából érkező vikingek kifosztották és meghódították Nagy-Britannia terültét, majd le is telepedtek. (A viking hatás nyomai még ma is láthatók a Brit-szigetek körüli skandináv helységneveken.) Nagy-Britannia viking múltjának egy másik emlékeztetője a Vallhund (jelentése terelőkutya), vagyis a svéd juhászkutya, amelyről úgy vélik, hogy skandináv spiccek és walesi corgik keresztezése lehet. Pontosan nem tudjuk, mikor és hol alakult ki a fajta, de azt tudjuk, hogy évszázadokon át marhapásztorként tevékenykedtek, és mindenes tanyasi feladatokat is elláttak Nyugat-Svédországban. Terelési stílusuk és testfelépítésük is corgis: rövid lábaikon, közel a földhöz csipkedik a marhák csánkját, ezzel mozgásra bírva őket.

Svéd juhászkutyák

Valószínűleg a gyűjtést átolvasva te magad is fel tudnál sorolni jó pár spicc típusút kutyát. Meglepő lehet, de ilyen a csaucsau is, a shar pei, az alaszkai malamut, az eurázsiai vagy az olasz volpino.

hirdetés