A kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló kormányrendelet szerint igen, mivel előírja, hogy állatot úgy kell tartani, hogy az állat tartása lehetővé tegye annak természetes viselkedését, ugyanakkor a környező lakóközösség kialakult élet- és szokásrendjét tartósan és szükségtelenül ne zavarja. De állatvédelmi szabály-e a lakóközösség nyugalmának védelme, és állatvédelmi hatósági feladat-e a megsértésének vizsgálat? Bizony nem.

hirdetés

Sajnos szerte az országban évek óta hoznak erre a törvénybeli szakaszra hivatkozva jegyzők és hatósági állatorvosok felelősségre vonó döntéseket és kötelezik az állattartót, hogy tartsa úgy kutyáját, macskáját, papagáját, hogy azzal ne zavarja tartósan és szükségtelenül a lakóközösség tagjait. Ezek jellemzően az „állandó kutyaugatás”, a kijárósan tartott macskák más portákon elkövetett kártételei, és az egzotikus állatok tartásának divathullámával egyre nagyobb számban tartott egzotikus nagypapagájok szabadtéri röpdéivel kapcsolatos konfliktusok.

Ezekkel a határozatokkal nem csak az a baj, hogy olyan személyek és szervek hozzák, melyeknek nincs erre felhatalmazásuk, hanem az is, hogy általában ennyiben kimerül a kötelezés, hogy »ne zavarja a lakóközösséget«.

De hogy hogy ne, hogy mi a megoldás egyébként akkor, amikor egy örülni, félni, szenvedni, érezni képes élőlényről beszélünk, és nem egy gépezetről, amelyen csak megnyomjuk a „ki” gombot vagy lejjebb vesszük a hangerőt, azt nem derül ki ezekből a döntésekből. Csak az, hogy az állattartóról feltételezik, hogy mindig minden körülmények között tökéletes 100%-os kontrollt tud gyakorolni a háziállata (illetve ne feledjük: a papagájok nem háziasított állatok, ők vadállatnak számítanak!) felett, és kívánság szerint befolyásolja aktivitását, mozgását vagy éppen hangját.

Konkrét megoldási javaslatot nem kapnak az állattartók

Kit véd meg kitől?

De mit keres a lakóközösség védelme egy állatvédelmi szabályban? Az állatvédelmi szabály lényege, hogy az állatokat védi saját állattartójuktól és mindenki mástól. Vagyis jelen esetben az idegesítően ugató kutyákat, a mindenhova bemászkáló macskákat és a fülsiketítően kiabáló papagájokat mindenki mástól.

Egy lakóközösség kialakult élet- és szokásrendje, és az azt jellemző nyugodt, zajmentes, bűzmentes környezet azonban más fókuszt ad: az állatoktól, pontosabban az állattartástól, és az azzal kapcsolatos zavaró hatásoktól védi meg a szomszédokat, a tágabb lakókörnyezetet, a lakóközösséget. Egy szabályozásnál tehát sosem mindegy a fókusz: kit véd meg kitől?

Egy könyv, ami valóban segít, hogy Értsd a kutyád!

Hihetetlen gyorsan elfogyott a boltok polcairól a We love Dogz első könyve, de most ismét elérhető. Ne maradj le róla!

Megveszem!

A fókusz irányultsága választ adhat arra a kérdésre is, hogy a szabály milyen típusú jogi értelemben: polgári jogi, büntetőjogi, közigazgatási jogi vagy más. Ami szintén nagyon fontos, hogy a fókusz irányultsága azt is megmondja, hogy kinek, mely szervnek a kötelessége eljárni, ha bárki úgy érzi, a közelében megvalósított állattartás zavarja a lakóközösséget, és vizsgálatot szeretne az ügyben. Az olyan fókuszú szabályokat, ahol valakit arra köteleznek, hogy tevékenységével, magatartásával ne zavarjon másokat, szomszédjogi szabályoknak hívjuk. Sajnos a 2010-ben megalkotott kormányrendelet indokolása nem ad választ arra, hogy miért került be egy eltérő típusú szabály az állatvédelmi szabályok közé.

Nem újkeletű jelenség

A szomszédjogi szabályok nagyon érdekes, több mint kétezer éves római jogi múltra visszatekintő előírások, talán nem meglepő senki számára, hogy már a római polgárok is állandóan perlekedtek egymással, jellemzően szomszédaikkal.

A leghíresebb jogeset talán az, ahol az emeleten lakó római polgárok a földszinti sajtkészítő üzem kemencéinek füstjére panaszkodtak a prétor előtt, míg a földszinti üzem arra várt választ a prétortól, hogy köteles-e a rosszul elvezetett esővizet (eresz hiányában) eltűrni, hogy az beszivárogjon az üzembe.

Manapság az ilyen szomszédjogi pereket a járásbíróságokon döntik el, ahol megnézik és összehasonlítják a két fél jogait és érdekeit: állattartás esetén az egyik fél állattartáshoz fűződő jogait és érdekeit, a másik oldalon található lakóközösség zavartalan, nyugodt környezethez való jogaival-érdekeivel.

Az ilyen ítéletek többsége arra jut (még állattenyésztés, esetünkben kutyatenyésztés esetén is) hogy a hétköznapi élet tevékenységei és az azzal járó zavaró hatások (zaj, bűz, forgalom stb.) az élet természetes részei, és a tűrési kötelességbe tartoznak.

Ha a zavarás tartós

Ha a szomszédjogi perben a felperes, aki az ügyet indítja, és benyújtja a keresetlevelet, bizonyítja, hogy az őt érő zavaró hatás például a szomszédos állattartás miatt már olyan tartós, szükségtelen zavarást valósít meg, amely nem egy-egy egyedi elszigetelt eset, nem egy-egy egyedi zajhatás, bűzhatás, időnként átszűrődő zajok, néha átszökő állatok, az állatokkal kapcsolatos szennyezés átszüremlése (pl. vedlés esetén a szél által átfújt szőrcsomók, tollcsomók stb.) hanem tartós, szükségtelen – így pedig a tűrési kötelességen túlhalad, a bíróság érdekkiegyenlítésre törekszik és kompromisszumos ítéletet hoz. Ez általában nem jelenti a tevékenység megtiltását és az állattartás megtiltását, de jelenti azt, hogy törekedni kell a tartós, szükségtelen zavarás enyhítésére illetve megszüntetésére.

Sajnos sokszor a bíróság is beleesik abba a hibába (részben azért mert már a keresetlevél sem fogalmazta meg jól, részletesen, érthetően a felperes igényeit), hogy általánosságokat állapít meg az ítéletben, és kötelezi az állattartót, hogy állattartásával a jövőre nézve „ne zavarja a lakóközösséget”. Hogy mit jelent ez, és ennek hogyan lehet eleget tenni neki, külön kihívást jelent. Ha a felperes úgy érzi, nem valósult meg a döntésben foglaltak teljesítése és sor kerül a végrehajtásra, azaz állami kényszerrel történő kikényszerítésére annak, hogy a lakóközösséget megóvják az állattartás zavaró hatásaitól.

Annak eldöntése tehát, hogy az állattartás szükségtelenül és tartósan zavarja-e a lakóközösség nyugalmát, a jogi szabályok keretein belül meglehetősen szubjektív és nem állatvédelmi kérdés, mert nem az állat érdekében születik meg a peres eljárás végén az ítélet, hanem az emberek érdekében. Ezért elhibázott eljárás és döntés az, ha egy jegyző vagy egy hatósági állatorvos – mint állatvédelmi hatóság dönt erről.

Első képek a DOGZ Fesztiválról

Csodás napot tölthettünk együtt a Városligetben. Az első képválogatásokat ITT és ITT nézheted meg.

Beszámolónkat itt olvashatod!

De ha ez a szabály nem állatvédelmi jellegű, mit keres egy állatvédelmi jogszabályban? Hát ez nagyon jó kérdés. Erre sajnos sem a jogszabály korábbi állapota, sem az indokolása nem ad választ. Kóbor szomszédjogi szabályt találhatunk más állatvédelmi jogszabályban is, például az állatvédelmi törvényben az állatmenhely köznyugalmat nem sértő működtetése kapcsán (erről korábban itt írtam.)

A jogalkotási dömping rövid távon pozitív politikai hozadékkal bír, be lehet jelenteni, lehet róla nyilatkozni. De az, hogy egy jogszabályba mi kerül bele, és az a jogszabály összhangban van-e az adott jogágban található többi jogszabállyal illetve más jogterületekkel, már külön művészet, tanult szakma: kodifikációnak hívjuk. Ennek hiányát tapasztaljuk a cikkben hivatkozott két jogszabályban, amelyekbe olyan szabályok kerültek bele, amelyeknek alapvetően semmi keresnivalójuk ott, mert teljesen más szabályozási logika és védett jogterület az, aminél jelentőségük van.

Számunkra, cikkolvasók számára a legfontosabb üzenete jelen írásnak az, hogy ha valaha olyan döntést kapunk, amelyben állattartásunk lakóközösséget zavaró voltával jegyző vagy hatósági állatorvos foglalkozott, biztosak lehetünk benne, hogy az a döntés hibás és megtámadható bíróság előtt, amely meg fogja azt semmisíteni, hiszen egy olyan személy hozta, akinek arra nem volt felhatalmazása.

hirdetés