A 16 olasz kutyafajta: a végletek négylábúi (2. rész)

Az országok kutyáinak gyűjtése során természetesen az FCI, az AKC és az adott ország kennel klubjának listáját is figyelembe vesszük. Utóbbi azért fontos, mert lehetséges, hogy a nagyobb szervezetek nem fogadják el ugyan az adott fajtát vagy típust, ám az ország számon tartja. Hasonlóan a mi sinkánkhoz és májzlinkhoz.

hirdetés

Következzen a 16 olasz kutyafajta rövid történelme és leírása. A fajtákat ABC sorrendben közöljük, a gyűjtés 1. részét a cikk végén lévő ajánlóban találod.

Olasz volpinók:

Íme az olasz kutyafajták L-től S-ig

8.) Lagotto romagnolo

A lagotto romagnolo, vagyis az olasz vízikutya története egészen a reneszánsz kori Olaszországig nyúlik vissza. Eredetileg a Ravenna várost körülvevő mocsaras területeken gyűjtötte be a kilőtt madarakat. Később rendkívüli orrának köszönhetően egyedüliként ő lett az, akinek fő feladatává vált a szarvasgomba felkutatása. Ma már szinte csak erre a feladatra használják, és a világ legjobb triflászaként tartják számon.

A lagotto romagnolo a saját népe nyelvén carino, vagyis édes, cuki. Ez a göndör szőrű szépség azonban nem csak külső jellemzői miatt érdemelte ki az elbűvölő jelzőt. Egy kifejezetten intelligens, mókás kutya, aki szeret mindent a gazdival csinálni. Ha azonban a tulajdonosa nem biztosít neki a kellő mozgást és figyelmet, abban biztosak lehetünk, hogy feltalálja magát. Nagyon szeret például ásni... Aktív családok számára ő lehet az eszményi társ, kompakt méretéből adódóan nem jelent gondot minden kalandba belevonni. Kiegyensúlyozott, boldog kutya, aki gyerekekkel és más kutyákkal is kijön.

Lagotto romagnolo

9.) Nápolyi masztiff

Azt valószínűleg a legtöbben tudják, hogy az ókori rómaiak előszeretettel használtak molosszer típusú ebeket mind a harcmezőkön, mind a vadászatban; úgy tartják, hogy a modern nápolyi masztiff ősei ilyen molosszerek, a római molosszusok voltak. Mi több, mivel a légiók Európa nagy részén jelen voltak kutyáikkal, úgy gondolják, hogy a nápolyi masztiff őse lehetett számos európai masztiff őse is. A nápolyi masztiffot nevéhez hűen Nápoly környékén tökéletesítették. A cél az volt az esetében, hogy egy hatalmas, laza bőrű kutyát hozzanak létre, aki megvédi az embert támadások esetén, és nagyon ragaszkodik is hozzá, tehát tulajdonképpen ideális őrző és családi kutya.

Nem is csoda hát, hogy a nápolyi masztiff mély érzésekkel viseltetik a családja iránt. Bármilyen helyzetben kész megvédeni őket, nem ismer félelmet. Az idegenekkel szemben tartózkodó, de sosem félénk. Nem játékos, de nagyon szeret a gazda közelében lenni, vele együtt pihenni. Értelmes és kedves eb, akit már kiskorától érdemes társaságba vinni, hogy szokja az idegeneket. Nagyon türelmes jószág, nagy mérete miatt jobban érzi magát kertes házban. Nincs nagy mozgásigénye, de a napi séta számára is fontos.

Nápolyi masztiff

10.) Olasz kopó

A segugio italiano, vagyis az olasz kopó szintén egy ősi fajta, amelyről úgy tartják, hogy egyiptomi kopóktól származik. Ezek a kutyák jutottak el azokra a számos városállamra tagolódó területekre, amelyek a mai Olaszország elődjei voltak. Szimatkutyaként eredetileg vaddisznóvadászatra használták már Itália római kor előtti időszakában is, sőt, hasonló kutyaábrázolások találhatók a Diana-szobrokon, amelyek a Nápolyi Nemzeti Régészeti Múzeum, illetve a Vatikáni Múzeum gyűjteményében láthatók. Bár pontos eredetüket továbbra is homály fedi, 1600-ból származó leletek bizonyítják, hogy a fajta hosszú és meghatározó múlttal rendelkezik a térségben.

Miután a vaddisznók száma csökkent az olasz vidéken, sok más hasonló vadászkutyához hasonlóan veszített népszerűségéből. Az elhivatott kopótenyésztők erőfeszítéseinek és a fajta ellenállóképességének köszönhetően azonban ez az őshonos olasz kutya ma már Olaszország egyik legnépszerűbb fajtája. Napjainkban leggyakrabban nyulak és más apróvad vadászatára használják. Rövid és szálkásszőrű variációja is van.

A legmodernebb kutyás lexikon

Ismerd a kutyád! – A legnépszerűbb kutyafajták gyűjteménye címmel jelent meg a We love Dogz legújabb könyve, amelyből a magyar kutyafajták mellett a világ legnépszerűbb fajtáit ismerheted meg úgy, ahogy még egy határozóból sem.

Megrendelem!

Ez az erőteljes, közepes méretű kopó egyedül és falkában is dolgozhat, és ritkán követ nem kívánt vadat. Nemcsak a zsákmány felkutatására, hanem annak elejtésére is használták. Erőteljes szaglásáról és „acél lábairól” ismert – bármilyen terepen képes órákon át gyorsan és pontosan dolgozni.

Szálkásszőrű olasz kopó

11.) Olasz drótszőrű vizsla

A spinone italiano egy rendkívül ősi fajta, amely a szárazföldi Európa mindenes vadászkutyáit erősíti. A spinone szócskában a „pino” az olaszországi Piemont régióban található tüskés aljnövényzetre utal. Itt tenyésztették ki először és tökéletesítették ezt a minden időjárásban használható, minden célra és minden terepen bevethető vadászkutyát. Már az 1600-as évekből találunk a fajta ősére illő leírásokat, a középkorban pedig híres festők képein is felbukkantak.

Társaságkedvelő, kedves, szívélyes, engedelmes és türelmes kutya, akinek meg se kottyan a durva terep, a szúrós aljnövényzet vagy a jéghideg víz. Rezzenéstelenül tűr minden kellemetlenséget, ha vadászatról van szó, ráadásul képes egész nap talpon lenni, amit még élvez is. Az olasz drótszőrű vizsla külső megjelenése és belső jellemzői eredményeképpen egy rendkívül szerethető kutya képe tűnik fel előttünk.

Olasz drótszőrű vizsla

12.) Olasz vizsla

A bracco italiano egy ősi vadászkutya, amelynek elődjét már a 14. században készült freskókon is megörökítették. Ezek bizonyítják, hogy sem morfológiájában, sem alkalmazásában, rátermettségében nem változott szinte semmit. Nagy kiterjedésű terepen, hosszú vadászatok során is kifogástalanul állja meg a helyét, ráadásul amellett, hogy megmutatja a vadat a vadásznak, természetesen fejlett képessége van annak visszahozására is. Az 1800-as években szembe kellett néznie a kihalással, ugyanis a tenyésztés során keresztezték olyan fajtákkal, amelyek az állatot nehézzé, kevésbé hatékonnyá tették, valamint számos betegség is felütötte a fejét az állományban. Az 1920-as években indult meg a rehabilitáció, amely magába foglalta a kialakult két változat egyesítését is.

Az olasz vizsla igazi kemény kutya, aki a vadászat során mindenféle körülményhez és vadászati stílushoz könnyedén alkalmazkodik. Kiképzése gyerekjáték, szeret a gazda kedvében járni, és kifejezetten engedelmes is. Intelligens és nemes kutya, akiknek a megjelenése is sugározza ezen kvalitásait.

Olasz vizsla / Fotó: welovedogz.hu

13.) Olasz volpino

Az olasz volpino ugyanazokhoz az ősökhöz nyúlik vissza, mint a német spicc. Fontos azonban kiemelni, hogy ezeknek nem leszármazottja, hanem rokona. Nehéz megítélni, hogy mióta tenyésztik, ami arra utal, hogy valószínűleg a többi spicc típusú kutyához hasonlóan egy rendkívül ősi fajta. Michelangelo neve is felmerül a volpinót tárgyalva, több festményén ábrázolta ezt a csinos fajtát. A 18. és a 19. században elterjedt volt Toszkánában, ahol cane di firenze néven ismerték, és a kocsisok, valamint a pásztorok használták őrzőkutyaként.

A volpino rajong a családjáért, mélyen ragaszkodik a gazdájához. Természetes őrzőösztönének köszönhetően azonban az idegenekkel szemben bizalmatlan lehet. Emiatt alkalmas akár egy modern háztartásba úgy is, mint jelzőkutya. Aktív négylábú, így fontos, hogy gondoskodjunk a mentális és fizikális stimulációjáról, különben destruktívvá válhat – érdemes lehet vele kipróbálni például az agilityt. Szerencsére kíváncsi természetű és jól képezhető, ám kiemelten fontos számára a rutin, így csak olyan gazdinak ajánlott, aki ezt tudja biztosítani. Városi tartása sem ütközik problémába, ha minden nap megkapja a megfelelő mennyiségű mozgást.

Olasz volpino

14.) Segugio dell’Appennino

A kiejtést megkönnyítve az appennini kopó eredete régre nyúlik vissza. Leírása számos vadászati szakkönyvben, vadászújságban, valamint az olasz vidéki és hegyvidéki életmóddal foglalkozó szaklapban megtalálható. Az 1882. november 2-án megjelent illusztrált „La Caccia” című folyóiratban is bemutatták, ahol így írtak róla: „A legkülönfélébb keresztezéseket is túlélte. Még a fajtától kissé távolabb álló egyedek is, ha tipikus példányokkal párosították őket, meglepő állandósággal adták tovább a fajta jellegét.” Ennél a fajtánál a természet egy egységes típust alkotott: rusztikus, ellenálló és elegáns kutyát, amelyet a hegyvidéki emberek és a fajta kedvelői gondosan megőriztek. Rövid és szálkásszőrű változata is van. 2026-ban az FCI-nél ideiglenesen elfogadott státuszba került.

Kifejezetten nyúlvadászatra specializálódott kis termetű kopó a segugio dell’Appennino. Vaddisznóra is használják, valamint más szőrmés vadaknál is jól dolgozik. Tökéletes összhangban él vezetőjével, annak ellenére, hogy erős temperamentum és túláradó vadászösztön jellemzi. Biztos nyomkövető, kiváló felverő és nagyszerű üldöző. Különösen jól érzi magát hegyvidéki terepen, mert bár mindig kapcsolatban marad vezetőjével, nem igényel folyamatos kíséretet. Egyedül és párban is jól vadászik, és falkában is jól dolgozik, amennyiben a falka nem túl népes.

15.) Segugio maremmano

A maremmai kopó Maremma térségében – Toszkána déli részén, Közép-Olaszországban – élő, nem törzskönyvezett vadászkutya-állományból alakult ki, az FCI-nál 2018 óta van ideiglenesen elfogadott státuszban. Eredeti elterjedési területén már az 1930-as évektől jelen van, és a hivatalos elismertetésére tett első kísérletek is erre az időszakra nyúlnak vissza. Dr. Bosio állatorvosnak – aki az olasz szimatkutyák szakosodott klubjának elnöke volt –, valamint a maremmai kopó iránt érdeklődő számos ember munkájának köszönhetően a hivatalos fajtastandardot végül elfogadták. A segugino maremmanót toszkán vaddisznóvadászok alakították ki Toszkána déli területeinek természeti adottságaihoz alkalmazkodva.

Az FCI a közepes méretű kopók közé sorolja. Magas vadászösztön és erős temperamentum jellemzi, hangja kellemes és jól elkülöníthető a vadászat különböző fázisainak megfelelően. Magabiztos és nyugodt a zsákmány közelében, kiváló, figyelmes jelzőkutya, amikor a vadat megtalálja, valamint erős hajtó. Nagyon jól teljesít akár egyedül, akár falkában dolgozik.

16.) Spino degli iblei

A spino degli iblei a délkelet-szicíliai nyájak rusztikus őrzője, az Iblei-hegység fennsíkján és a tengerpartig húzódó területeken alakult ki. Egy olyan kutya, amelyet évszázadok pásztorai kovácsoltak, és a szeles, párás, köves és tüskés környezet szelektált. A fajtát történelmileg bátor és fáradhatatlan őrzőként írják le, amelyet juhok és kecskék védelmére tenyésztettek ki. Az olasz kennel klub 2015 óta ismeri el hivatalosan, az FCI és az AKC nyilvántartásaiban egyelőre nem szerepel.

A spino degli iblei jelleme a feladatából fakad: őrzőkutya, amelyet állatállomány és a porta, a gazdaság védelmére is bevetettek. Éber, magabiztos, territoriális és védelmező természetű, idegenekkel szemben gyakran tartózkodó kutyafajta. Saját gazdájával megbízható és együttműködő. Erős gyakorlati problémamegoldó képességgel rendelkezik, és akkor teljesít a legjobban, ha következetes irányításban és megfelelő szocializációban részesül.

Új képek a DOGZ Fesztiválról

Csodás napot tölthettünk együtt a Városligetben. Több száz képből álló válogatást állítottunk össze a helyszínen készült felvételekből!

Nézd meg és éld át újra a hangulatot!

A te kutyád is köztük van?

hirdetés