Tekintélyt parancsoló megjelenése egy igazán emberszerető társat és érzékeny lelkületű ebet rejt, aki mindenek felett hűséges a gazdájához. Tudj meg többet a fajtáról a következő érdekességek segítségével!

hirdetés

A leonbergi az 1800-as évek közepén bukkant fel a köztudatban, amikor egy német kutyatenyésztő és egyben Leonberg városának egyik tanácsosa, Heinrich Essig a fejébe vette, hogy megteremti ezt az új fajtát. Az első leonbergi 1846-ban született meg, és nem kellett hozzá túl hosszú idő, hogy népszerűvé váljon az arisztokrácia köreiben. Egyfajta státusszimbólummá vált, ám amilyen gyorsan felkapták a fajtát, olyan gyorsan meg is váltak tőle, miután 1889-ben elhunyt a tenyésztő.

Ennek következtében a leonbergi veszített a tekintélyéből és már nem a nemesek, sokkal inkább a parasztok kutyája volt, akik nagy becsben tartották a munkaképes, hűséges kutyákat. A fajta így maradt fenn még sok-sok éven keresztül, ám a két világháború jelentős populációcsökkenést eredményezett. Rajongói nem akarták elengedni, így 1948-ben megalakult a Német Leonbergi Klub. Ez volt a második lépés a fajta jövőjének megalapozásában, ami igencsak sikeresnek bizonyult. Az első lépésről az alábbiakban fogunk beszélni, a hat érdekesség keretein belül

1.) A leonbergi már az első világháború után is a kihalás szélére került

A második világháború után tett erőfeszítések kétségkívül megmentették a fajtát, ám Karl Stadelmann és Otto Josenhans munkája nélkül lehet, hogy addigra már nem is maradt volna leonbergi. Népszerűségének fokozatos csökkenése és a nagy háború pusztító hatása ugyanis nem volt kegyes a fajtához, így a béke éveiben többen is erőt és energiát fektettek a leonbergi megőrzésébe. A fent említett két tenyésztő sikeresen összegyűjtött 25 egyedet, akik még a fajtát képviselték, közülük viszont csupán 5 kutya volt alkalmas tenyésztésre. Ez nem tántorította el az elhivatott tenyésztőket, akiknek így is sikerült megteremtenie egy erős alapot a későbbi tenyésztési programhoz, amit 1922-ben állítottak össze. Ennek köszönhetően 1926-ra 360 leonbergit számoltak.

2.) Magyar művészekhez kötődik a leonbergi bronzszobor

Közel 20 évvel ezelőtt, 2006-ban egy kutyaeledelt gyártó cég megajándékozta Leonberg városát egy életnagyságú leonbergi bronzszoborral. Az alkotás pedig egy magyar házaspár, Nagy Edit és Pintér Balázs nevéhez fűződik.

Kép: Wikimedia Commons

3.) Mozgékonyabb, mint amilyennek tűnik

Ha lehet hinni a történeteknek, a leonbergi tenyésztésének eredeti célja inkább esztétikumalapú volt. Heinrich Essig ugyanis a település címerében szereplő oroszlánt kívánta megszemélyesíteni egy új, különleges küllemű fajtában. Eredetileg olyan, köztudottan „szelíd óriás” kutyafajtákat használt fel, mint a bernáthegyi és az újfundlandi, így igencsak találó „szelíd oroszlán” beceneve, még annak ellenére is, hogy valójában inkább egy medvéhez hasonlít. (Mellékesen később még pireneusi hegyikutyát is vitt a vérvonalba.) Így, bár a leonbergit nem egy specifikus munka céljából kezdték el tenyészteni, munkakutya elődjei miatt a különböző feladatok ellátása már akkoriban sem okozott neki akadályt.

A nagy bunda egy agilis, mozgékony kutyát takar, aki örömmel úszik, játszik, túrázik és fut gazdájával, emellett pedig jól teljesít számos kutyás sportban. Kiválóan össze tud dolgozni az emberekkel, így gyakran tovább viszi bernáthegyi örökségét: vagyis többször is alkalmazzák kereső-és mentőkutyának, főleg szülőhazájában és Kanadában. Sőt, az újfundlanditól örökölt úszási képességei (és az arra alkalmas anatómiája, például úszóhártyás mancsai) is kapóra jönnek, ha vízi mentésre van éppen szükség.

Egy könyv, ami valóban segít, hogy Értsd a kutyád!

Hihetetlen gyorsan elfogyott a boltok polcairól a We love Dogz első könyve, de most ismét elérhető. Ne maradj le róla!

Megveszem!

4.) A leonbergi terápiás kutyaként is megállja a helyét

Amellett, hogy mentőkutyaként is bizonyítottan megállja a helyét, gyakori, hogy terápiás kutyának képzik ki, főleg Amerikában. A leonbergi köztudottan érzékeny és szelíd, sőt, gyengéd fajta, akinél ritka, hogy agresszió jeleit mutatná (feltéve, hogy megfelelő környezetben nevelkedett és felelős tenyésztőtől érkezett). Így általában jól kiképezhető terápiás kutyának. 2002-ben ennek népszerűsítése érdekében az Amerikai Leonberger Klub (Leonberger Club of America) elindított egy programot, amelyben megjutalmazzák azokat a leonbergieket és gazdáikat, akik terápiáskutya-képzésen vettek részt és időt, illetve energiát áldoztak erre a hivatásra.

5.) Kifésült bundájából akár egy új kutyát is meg lehetne építeni

Már ránézésre is egyértelmű, hogy a fajta képviselői rengeteg szőrtől szabadulnak meg 1-1 fésülés során, ez a mennyiség pedig megsokszorozódik a vedlési időszakokban. A leonbergi gazdik gyakran azzal viccelődnek, hogy egy egész kutyát kitesz a kifésült szőr mennyisége.

Az alábbi videóban egészen jól látni, hogy milyen volumenű szőrmennyiségre lehet számítani:

6.) Nincs tisztában a méreteivel

A leonbergi nem éppen az a kutya, aki távolról szereti gazdáit, sőt, előszeretettel pihen szerettei mellett, vagy éppen rajtuk. Ez egy kisebb kutyánál vagy még kölyökkorban nem jelent túl nagy nehézséget, ám egy olyan ebnél, aki legalább 45 kilót nyom, de akár a 70 kg-ot is elérheti, meglehetősen macerássá válhat. Ezek a kutyák viszont nincsenek feltétlenül tisztában a méretükkel, azzal legalábbis biztosan nem, hogy milyen nehezek lehetnek gazdájuk számára, így gyakorta belemásznak (vagy legalább megpróbálnak belemászni) kedvenc emberük ölébe.

Első képek a DOGZ Fesztiválról

Csodás napot tölthettünk együtt a Városligetben. Az első képválogatásokat ITT és ITT nézheted meg.

Beszámolónkat itt olvashatod!

hirdetés