Bár a középkorban az állatokat általában valamilyen konkrét feladatra tartották – például vadászatra vagy egérfogásra –, számos olyan beszámoló maradt fenn, amely arra utal, hogy sokukat valójában szerették és ragaszkodtak is hozzájuk, nem csupán a munkájukat ismerték el, így egyáltalán nem elrugaszkodott, ha házi kedvencekként utalunk rájuk.

hirdetés

Kathleen Walker-Meikle Medieval Pets (magyar fordítás egyelőre még nem érhető el) című könyvében megállapítja, hogy az emberek néha általános neveket használtak egy-egy állatfaj minden egyedére. Így azok a terjedelmes listák középkori állatnevekről, melyeket sok honlapon és posztban felfedezhetünk, nem feltétlenül állják meg a helyüket a valóságban. A modern internetes listák jelentős része nem történeti kutatás eredménye, hanem inkább szórakoztató célból készült összeállítások. Ezek gyakran nem adnak meg konkrét forrásokat, kéziratokat vagy pontos datálást. Az emberek a néhány dokumentált példa alapján kreálták ezeket a hangzatos neveket, gyakran kora újkori elnevezésekkel kiegészítve, megspékelve a létező listát. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a kreatív elnevezések ne lennének kedvesek vagy izgalmasak, de érdemes őket a helyükön kezelni, ha a hitelesség is fontos számunkra a témában.

Így nevezték a kutyákat a középkorban

Angliában találunk olyan ebeket, akiket Sturdy, Whitefoot, Hardy, Jakke, Bo vagy Terri névre kereszteltek. Boleyn Anna, VIII. Henrik egyik felesége például tartott egy Purkoy nevű kutyát, amely a nevét a francia pourquoi („miért”) szóból kapta, mivel rendkívül kíváncsi természetű négylábú volt. Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című művének része Az apácák papjának meséje, amely három kutyát is megnevez: Colle, Talbot és Gerland.

Svájcban fennmaradt egy lista 80 kutyáról, amelyek részt vettek egy 1504-es lövészfesztiválon. Ezekből kiderül, hogy a legnépszerűbb név a Furst („Herceg”) volt. Egyéb nevek között szerepelt továbbá a listán Venus, Fortuna és Turgk. Néhány kutya pedig a gazdája mesterségéről kapta a nevét: Hemmerli („Kis Kalapács”) egy lakatosé volt, míg Speichli („Kis Küllő”) egy szekeres kutyájaként került a fesztiválra.

A legmodernebb kutyás lexikon

Ismerd a kutyád! – A legnépszerűbb kutyafajták gyűjteménye címmel jelent meg a We love Dogz legújabb könyve, amelyből a magyar kutyafajták mellett a világ legnépszerűbb fajtáit ismerheted meg úgy, ahogy még egy határozóból sem.

Megrendelem!

A 14. századi francia lovagnak, Jehan de Seure-nek volt egy Parceval nevű kopója, míg felesége kutyáját Dyamantnak hívták. Leon Battista Alberti, a reneszánsz filozófus azt írta, hogy kutyájának apja Megastomo („Nagy Száj”) volt. Ludovico III. Gonzaga, Mantua (Mantova) városának uralkodója 1444 és 1478 között legalább két kutyát tartott: nevük Rubino és Bellina volt. Amikor Rubino elpusztult, Ludovico elrendelte, hogy koporsóban temessék el, és gondoskodott arról is, hogy az állat sírkövet kapjon. Isabella d’Este, az olasz reneszánsz egyik vezető női alakja köztudottan sok kis termetű kutyát tartott, közülük kettő Aura és Mamia névre hallgattak.

Aztán ott van egy 10. századi arab beszámoló is, amely megemlíti, hogy egy költő Muq-nak nevezte a kutyáját, és egy versben dicsérte az állatot. (A vers torzulhatott, mi ugyanis már csak az angolra fordított verziót találtuk meg és azt fordítottuk magyarra.)

„Ó, Muq, bárcsak sosem tapasztalnád meg az élet nyomorúságát!
Bárcsak sosem kellene sáros vizet innod!”

Középkori ólomüveg mintája

David Scott-Macnab kutatása egy angol kéziratot vizsgált, amelynek címe The Names of All Manner of Hounds („Mindenféle vadászkutya nevei”). Valószínűleg 1460 és 1480 között készült, és különösen figyelemre méltó az 1065 vadászkutyanévből álló listája miatt. Ahogy várható, a nevek rendkívül változatosak, sokféle dologra utalnak. Ilyenek például Birdismowthe, Stalkere és Holdefaste, amelyek egy vadászkutya kívánatos tulajdonságaira utalnak. Charlemayne, Ercules és Arture történelmi vagy mitológiai alakokra hivatkoznak. Cherefull, Plesaunce és Harmeles, amelyek akár ironikusak is lehettek, de akár a legkedvesebb, legkellemesebb ebeket is takarhatták.

Középkori magyar kutyanevek

Sajnos nem találtunk olyan magyar középkori forrást, amely kutyaneveket említett volna, amelynek legvalószínűbb oka, hogy a fennmaradt magyar forrásanyagok jellege egészen más, mint például az angol vagy francia középkori kéziratoké. A hazai írásbeliség túlnyomórészt oklevelekből, birtokügyekkel kapcsolatos iratokból, egyházi dokumentumokból és krónikákból áll, amelyekben az állatok ritkán szerepeltek egyedi névvel; ha mégis említették őket, többnyire csak funkciójuk szerint, például agárként vagy kopóként.

Több mint valószínű, hogy a kutyáknak ugyanúgy volt nevük, különösen a főúri és királyi udvarok vadászkutyáinak, ezek azonban egyszerűen nem kerültek be azokba a dokumentumokba, amelyek fennmaradtak. Emellett a magyar történeti kutatás sem fordított különösebb figyelmet az állatnevek rendszerezésére, így ha léteznek is elszórt névfeljegyzések levéltári anyagokban, azokból máig nem készült átfogó gyűjtés. (Legalábbis a tudomásunk szerint.)

Első képek a DOGZ Fesztiválról

Csodás napot tölthettünk együtt a Városligetben. Az első képválogatásokat ITT és ITT nézheted meg.

Beszámolónkat itt olvashatod!

hirdetés