Hogyan lesz egy nőből pásztor ma Magyarországon? Mennyire összetett feladat egy juhnyáj felügyelete? Sáfián Lászlónéval, a Nők a pásztorságban csoport vezetőjével beszélgettünk.

hirdetés

Ha a pásztorság szóba kerül ma hazánkban, az emberek fejében egy férfias, kemény foglalkozás képe rajzolódik ki. Nem hiszem, hogy bárkinek az jutna eszébe, hogy ezt a mesterséget nők is űzhetik magas fokon. Hogyan kerül egy nő ebbe a szakmába, és miért alapítja meg a Nők a pásztorságban csoportot?

S. L.: A génjeimben van a pásztorság, az én családom is pásztorokból állt, habár inkább gulyások és csikósok voltak, de a nagybátyám már juhokkal foglalkozott. Istenigazából én a férjem mellett kezdtem ezt a szakmát, vagy nevezzük inkább életformának, mert amikor összeházasodtunk, már az első év végén juhászsegéd lettem. Ez is szerepelt a munkakönyvemben. Így vitt bele engem a szakma szépségeibe, nehézségeibe, a juhászkodás igencsak szerteágazó tudását elsősorban tőle tanultam meg.

Sáfián Lászlóné pásztorcsaládba született, majd férje mellett tanulta ki a mesterséget / Fotó: S. L.

Gyakran felmerülő sztereotípia, hogy juhászkodás egy rendkívül egyszerű tevékenység: az ember csak ballag a juhok mellett, nézelődik, beszélget a szomszédokkal, telik az idő, majd este hazatér a birkákkal. Így kell elképzelnünk?

hirdetés

S. L.: Hogy érzékeltessem, milyen is a juhászkodás valójában, elmesélek egy rövid történetet.

Az elején, amikor elkezdtem ezt az összetett tevékenységet, az első nap, amikor egyedül kellett legeltetnem, mert a férjemnek más dolga volt, könyvet vittem magammal, és elolvasgattam a nyáj mellett. Amikor hazatértünk este, a férjem csak nézett, és távolról rámutatott a juhokra: látod, az a birka nem evett egyáltalán, a másik sántít, tehát beleléphetett valamibe. Rá kellett jönnöm, hogy a dolog nem arról szól, hogy csak megyek a birka után; letettem a könyvet, többet nem vittem magammal, és egy idő után én is elkezdtem látni, amit kellett.

Nagyon nem egyszerű eldönteni, hogy az ember hová és mikor megy legeltetni. A jószág nem olyan, mint egy tárgy, mindig tud újat mutatni, és mindig meg kell oldanod az adott helyzetet. Mindenhez kell értened egy bizonyos fokig.

Tarts velünk az év legnagyobb kutyás fesztiválján!

Látványos kutyás bemutatók, gyerekprogramok, szakértői előadások, falkaséták várnak május 1-jén a Városligetben.

Regisztrálj, és olvasd el a részletes programot!

Tanítják ezt a szakmát ma Magyarországon, vagy családon belül öröklődik tovább a tradíció és tudás?

S. L.: Tudomásom szerint jelenleg még nincs ilyen jellegű oktatás, de úgy hallottam, már tervezik. Mi, akik ilyen családból származunk, és magunkkal hozzuk ezt az örökséget, előnyben vagyunk az újonnan próbálkozókkal szemben. Hála istennek egyre több mezőgazdasági végzettségű fiatal tűnik fel ezen a területen, aminek nagyon örülünk.

Hogyan jött létre a Nők a pásztorságban csoport, hogyan találták meg egymást? Mennyire ritka ma Magyarországon, hogy egy nő ezt a foglalatosságot választja?

Azt kell mondanom, hogy rendkívül ritka. Az ötlet 2021-ben született, spanyol minta alapján, ahol a női pásztoroknak már külön szervezete van. Egyenként szedtük össze a tagokat. A csoport megalakításában dr. Molnár Zsolt segített és támogatott minket. Miközben az ismerős pásztorokkal beszélgettem, számtalanszor kiderült, ahogy amíg ő egy rendezvényen volt, addig otthon az asszony tartotta a frontot és vitte hibátlanul a dolgokat. Így lett egyre több pásztornak a felesége a csoport tagja, de vannak olyan fiatalok is, akik önállóan végzik ezt a tevékenységet. Odáig fejlődtünk, hogy jelen pillanatban már 74-en vagyunk tagjai ennek a közösségnek az ország minden részéről. Természetesen ez a szakmai mellett egy női közösség is, tehát igyekszünk segíteni egymásnak az élet szinte minden területén. Képeket osztunk meg egymással, volt, hogy babakocsi-problémát oldottunk meg, mostanában pedig a száj- és körömfájás elleni védekezés lehetőségei jelentik a főtémát.

A csoport ma már 74 tagot számlál / Fotó: S. L.

Milyen állatok vannak önöknél, mikre kell figyelniük a juhok mellett?

S. L.: Korábban voltak szürke marháink is, jelenleg minden, ami egy tanyára jellemző: kecske, szamár, ló, és ami a tanya szépségét adja, nyulak, csirkék, kacsák, libák, pulyka és páva is, igaz, ő csak díszállat. A juhokat legeltetni kell, a többiek pedig a tanya stabil lakói. Így a család betevője megterem, húsért és tojásért nem kell a boltba járnunk.

A kutyák társak, akiknek megvan a feladatuk / Fotó: S. L.

Egyetlen állatot nem említett egy szóval sem: vannak-e kutyák a tanyán?

S. L: Hogyne lennének, természetesen vannak! A felsorolásból pedig azért maradtak ki, mert ők a társaink, őket nem úgy számoljuk, mint az állatokat. Nálunk mindenkinek megvan a saját kutyája, és minden kutyának megvan a maga feladata. Vannak tanyaőrző kuvaszaink, akik vigyáznak ránk és a többi állatra. Vannak terelőkutyáink, akikkel együtt dolgozunk naponta, és nekem van egy nyugdíjas vén kutyám, aki már kiszolgálta az idejét, és azért van körülöttem, hogy mellettem legyen, és most már pihenjen.