Meglepő mellékhatása lehet a kutyás képek nézegetésének

A macskák is a kedvenceid?
A macskák is a kedvenceid?
Látogass el a We love Catz oldalunkra is!
2023_11_kutyak-border-collie-fb-1024x535.jpg

Tudományosan bizonyított, hogy nem felesleges időpocsékolás, hanem a mentális egészség hatékony támogatása.

Azt már régóta tudjuk, hogy a kutyák közelsége, simogatása jó hatással van ránk mind fizikailag, mind lelkileg. Ám a kutatók ezúttal egy további módját fedezték fel annak, miként szolgálnak minket kedvenceink. Ráadásul úgy, hogy jelen sem kell lenniük, elegendő, ha kutyás képek kerülnek elénk.

tacskó Válóczi

Kiderült ugyanis, hogy már az jelentős nyugtató és stresszcsökkentő hatással bír, ha csak aranyos kutyás képeket nézegetünk az interneten. Hihetetlen, igaz? Pedig a vizsgálatok alapján működik.

Jen Golbeck és Stacey Colino, A legtisztább kötelék (The purest bond) című könyv szerzői 1880 személy bevonásával végeztek vizsgálatot. A résztvevőknek először ki kellett tölteniük egy úgynevezett jóllétkérdőívet, amelyben arról kellett nyilatkozniuk, mennyire érzik magukat boldognak, biztonságban, nyugodtnak, elégedettnek, hálásnak, valamint mennyire tudják kontroll alatt tartani a dolgokat. Ezt követően külön csoportokba osztották őket, majd 5-5 percet töltöttek vicces, politikai, valamint kutyás bejegyzések nézésével, illetve olvasgatásával. Ezután ismét kitöltették velük a kérdőívet.

tacskó válóczi

Politika helyett kiskutyák

Az eredmény mindhárom csoport esetében változást hozott, de egyértelműen kiderült, hogy a kutyás tartalmakkal időző tesztalanyok állapotában történt a legnagyobb pozitív irányú fordulat.

A politikáról szóló hírek olvasása közben akkor is csökkent a jóllét érzése, ha valaki nem támogatta az adott politikust, de érdekes módon az sem segített, ha szimpatizált vele. A szerzőpáros szerint ennek oka, hogy a posztok mindegyike felkavaró témájú volt. A vicces tartalmak ellenben növelték a jó érzést az emberekben, azonban a kutyás megosztások még ezeknél is sokkal nagyobb hatást gyakoroltak. Ennek alapján a kutyás képek alkalmasak arra, hogy rövid idő alatt jobb kedvünk és közérzetünk legyen. Milyen egyszerű és remek megoldás!

Az eredmények ismeretében ezek után már bátran, lelkiismeret-furdalás nélkül nézegethetjük telefonunkon a cuki kutyás fotókat és videókat, hisz nem csupán hasztalan időtöltés. Fontos tudatosítanunk magunkban, hogy az ilyen tevékenységek, mint akár a kutyás képek nézegetése, zenehallgatás, sport vagy bármi egyéb, ami megnyugtat, ellazít és csökkenti a feszültséget, az egészségünkre is pozitív hatással van. Hiszen a tartós stressz  amellett, hogy a lelkünket is megviseli, gyengíti az immunrendszerünket, valamint szív- és érrendszeri problémák forrása is lehet, hogy csak néhányat említsünk a káros hatásai közül.

berni kölykök jacks&bears borító

A kutyás képek a munkavégzésre is jó hatással vannak

Egy korábbi kutatás szintén hasonló megállapításra jutott. Egy japán kutatócsoport (Nittono és munkatársai) az aranyos jelentésű kavaii szót vizsgálták oly módon, hogy különböző képeket mutattak a kutatásban részt vevőknek. A fotók egy csoportján nagy szemű, aranyosnak mondható kölykök, míg a másokon már idősebb, kevésbé „megragadó” állatok szerepeltek.

Ezt követően az alanyok figyelmét és fókuszálási képességét vizsgálták. Akik „aranyosabb” állatok képeit nézegették, jobban tudtak koncentrálni. Ennek alapján pedig levonták azt a következtetést, hogy ezek a képek jó hatással lehetnek a termelékenységre is.

francia bulldog Válóczi borító

Összegezve a vizsgálatokat tehát azt mondhatjuk, hogy a kutyás képek mind rosszkedv, mind dekoncentráltság vagy motivációhiány esetében is bevethetők, de még a termelékenységet is segítik. És ha nem csupán képeken, de fizikai valójukban is mellettünk lehetnek négylábú barátaink a munkahelyünkön, annak még pozitívabb hatásai vannak. Azt, hogy miként növeli a munkavégzés hatékonyságát egy kutya, hogy miként vélekednek erről a szakértők és a magyar munkavállalók, EBBŐL a cikkünkből megtudhatod.

Képgalériák a Farsangi Falkasétáról

2024_10_farsangi-falkaseta-1-scaled.jpg
Fantasztikus hangulatban vonult át a farsangi falka a Hősök terén. Beszámolónkat itt olvashatod, és ne hagyd ki képgalériáinkat sem! A képeket  Itt és Itt találod!

Kövess minket!

kutatás kutya és ember kapcsolata stressz stresszoldás

Kapcsolódó cikkek

Egészség

2023_03_sonka-borito-1024x683.jpg

Ehet a kutya a húsvéti sonkából? Két fűszer miatt is nagyon kell vigyázni vele!

Egészség

Kutyaélet

Ápolás

2025_01_kutyapelenka-hasznalata-1024x535.jpg

A kutyapelenka káros is lehet: nem mindegy, hogyan használod

Ápolás
2025_01_shiba-inu-koromreszeles-1-1024x683.jpg

Ha kutyád nem szereti a körömvágást, a körömreszelés lehet a megoldás

Ápolás
2023_12_valoczi-tel-ho-fb-1024x535.jpg

A téli mínuszok egyik legnagyobb veszélye: bele is halhat a kutya

Ápolás

Oktatás