Nemrégiben arról kérdeztünk titeket, hogy mi segített a gyászfolyamatban, a feldolgozásban, amikor elvesztettétek a kutyátokat? Rengeteg szomorú és lelket megérintő válasz érkezett, melyeket most egy csokorba gyűjtöttünk.

Egy állat elvesztése olyan fájdalom, amit csak az ért meg igazán, aki már átélte. Nem lehet rá felkészülni, nincs rá gyógyszer, és a fájdalom sokszor úgy tűnik, sosem fog csillapodni. A gyász folyamata ugyan természetes és nélkülözhetetlen ahhoz, hogy feldolgozzuk a történteket, gyakran pokoli nehéznek és végeláthatatlannak tűnhet. Rengeteg türelemre és tudatosságra lehet szükségünk ahhoz, hogy végigjárjuk az utat. Az alábbiakban gazdik tapasztalatait gyűjtöttük össze a gyászfolyamattal kapcsolatban; bízunk benne, hogy segíthet és erőt adhat azoknak, akiknek éppen támaszra van szüksége.

A szeretet érzése, a közös élmények örökre velünk maradnak

Sokszor egy új társ nyújtja a legnagyobb támogatást

Sokan meséltek arról, hogy a gyógyulás útján egy új kedvenc támogatta őket. Aki nem a régit pótolta, hanem segített értelmet adni a mindennapoknak, elviselni a veszteség súlyát.

• „2022 áprilisban ment el a cicám, akit mindennél jobban szerettem. Aztán novemberben született egy olyan kutyusunk, akire évek óta vágytam. Pont olyan, ahogy elképzeltem, és úgy érzem, azért kaptam őt, hogy betöltse az űrt. Ő lett az én kis angyalom, Angel.”
• „Egy másik kutyus. Mindegy, hogy milyen fajta. Lehet akár ugyanolyan is, mert vallom, hogy nincs két egyforma belőlük. Mindegyik külön egyéniség!”
• „2018-ban vesztettem el Dorkát. Akkor azt mondtam, nem hozok több kutyust, de négy hónap múlva rátaláltam Mirára. Ő nem helyettesíti Dorkát, de a fizikai űrt kitölti. Önámítás, de úgy gondolom, Dorka küldte őt nekem!”

Az idő sem mindig gyógyír

Sokan úgy érezték, hogy soha semmi nem enyhítheti a veszteséget. Sokunk számára éppen olyan mértékű a veszteség, mintha emberi családtagtól kellene búcsút vennünk. Ha belegondolok, én személy szerint a mai napig képtelen vagyok feldolgozni a veszteséget és betölteni az űrt, melyet négylábú társam maga után hagyott. Nincs pillanat, hogy ne jusson eszembe, még mindig sokszor könnybe lábad a szemem, pedig már fél éve, hogy nincs köztünk.

• „Semmi. Olyan űrt hagyott a lelkemben, ami sosem fog begyógyulni. Egy éve vesztettem el Őt, ugyanúgy fáj.”
• „2,5 éve, 6,5 éve, 12 éve és 15 éve. Rohadtul fáj mindegyik, ugyanúgy, mint azon a napon.”
• „A tetoválásom. Így mindig velem van. Viszont mióta ő nincs, egykutyások vagyunk. Nem tudok a »helyére« másik kutyát hozni.”
• „3 éve, 8 hónapja még mindig bőgök, (most is). Itt van velünk, de az is csak picit enyhít a fájdalmon, ha megsimogatom az urnáját, és beszélek hozzá.”
• „Nekem most ment el csütörtök reggel a drága életem! Egyszerűen nem tudom elfogadni, mindennap sírok! Nagyon nehéz! Mindenki azt mondja, majd az idő múlásával enyhül, de ezt most lehetetlennek érzem.”

Első képek a DOGZ Fesztiválról

Csodás napot tölthettünk együtt a Városligetben. Az első képválogatásokat ITT és ITT nézheted meg.

Beszámolónkat itt olvashatod!

Mások apró kapaszkodót találtak a rituálékban:

9 nap telt el Csopi elaltatását után. Tudatosan kerestem másik kutyát. Minden nap kimegyek Csopihoz a kert végébe kicsit vele lenni. Ennek már több mint 7 éve. Zsemi nagyon más kutya.

A gyógyulás lassú folyamata

Az idő sokaknál enyhít a fájdalmon, de felejteni ők sem tudnak, és nem is akarnak:

• „Semmi... talán az idő múlása... enyhült, elviselhetővé vált a fájdalom... de mindig ott lesz a szívemben mindegyik kis kutyusom.”
• „A párom és egy új kutyus! Ők ketten húztak vissza. És persze az idő. Na meg egy idézet: »A halál csak egy másik ösvény, melyre egyszer mind rálépünk.«.”
• „Az emlékek, videók, képek, és van egy másik kutyám.”
• „Szerintem az elvesztése örökké bennünk marad, de egy másik kölyök, vagy fogadott enyhíti a fájdalmat.”

Néhány gazdi különleges módon őrizte meg kedvence emlékét:

Hiányzik minden egyes nap. Velem van otthon. Sokat beszéltem róla olyanokkal, akik szerették. És van egy medálom, amiben a szőre van. Így 0-24-ben velem lehet.

Megnyugvást hozhat, ha tudjuk, minden tőlünk telhetőt megtettünk

A megnyugvást sokan abban találták, hogy szerették és gondoskodtak kedvencükről élete végéig:

• „Leginkább az segít, hogy tudom, én mindent megtettem. De a betegség győzött. Már nem fáj neki semmi. 17 volt.”
• „Talán az, hogy olyan szeretetben tudtam utolsó útjára elengedni, ahogy az egész életét élte.”
• „Talán az segített, hogy ott aludt el otthon mellettem és a hamvasztásra is én vittem el. 11 éves volt.”

„A szeretet soha nem múlik el” – a gyász örök emléke

Sokan végül egyetértettek abban, hogy a veszteséget nem lehet teljesen feldolgozni, csak megtanulni együtt élni vele:

• „Szépen lassan a seb begyógyul, de a szívemben mindig ott lesznek. Most megint két kutyusom van akiket imádok, de nem pótolják az elvesztet kutyáimat.”
• „Nincs, ami pótoljon egy aranyos kutyát vagy cicát... egy újabb se.”

Sok kutyát veszítettem már el. Volt, aki sok-sok évet, de volt olyan is aki csak pár napot töltött velünk. Minden veszteség szörnyű, de mindig segített, hogy esélyt adhattam egy újabb mentett kutyusnak. Volt olyan, amikor daganatos beteg kutyust vettünk magunkhoz azért, hogy az utolsó napjaiban ő is megtapasztalja, hogy milyen is a gazdis élet. És igen, nehéz, nagyon nehéz így látni őket, majd elengedni őket a végén, de nagyon sok erőt tud adni, ha arra gondolunk, hogy mennyi mindent tudtunk adni annak a kutyának, hogy milyen boldog volt.

A fájdalom sosem múlik el teljesen, de minden emlék, minden közösen eltöltött pillanat tovább él bennünk. Ahogy a hozzászólások is mutatják, a gyász egyéni út: van, aki az időben talál enyhülést, másokat az új kedvenc, az emlékek vagy különleges rituálék segítenek a gyász útján. Bár semmi sem pótolhatja az elvesztett társunkat, a szeretet és a közös élmények örökre velünk maradnak, és talán épp ez a legnagyobb ajándék, amit egy állat adhat nekünk.

Egy könyv, ami valóban segít, hogy Értsd a kutyád!

Hihetetlen gyorsan elfogyott a boltok polcairól a We love Dogz első könyve, de most ismét elérhető. Ne maradj le róla!

Megveszem!