9 érdekesség az ázsiai vadkutyáról: a rókaképű kutyaféle, aki két lábon állva pisil

Vagy más néven a dól egy veszélyeztetett státuszban lévő kutyaféle, aki más kutyafélékkel ellentétben nagy klánokban él merev hierarchia nélkül. A csoportban több olyan nőstény is van, amely lehetőséget kap a szaporodásra, ami szintén egy szokatlan jellemvonás.

Lássuk máris, hogy az ázsiai vadkutya, amely Kipling A dzsungel könyve című regényében vörös farkas néven szerepelt, miben tér még el a kutyaféléktől!

Micsoda lélekig hatoló tekintet!

1.) Kutyaféle, de…

Nem is kerülgetjük tovább a forró kását. Az 1830-as években úgy gondolták, hogy a mai kutyák ősatyja lehet, vagyis egy primitív Canis, ám ez az elgondolás viszonylag hamar megdőlt. Ugyan a dól a kutyák nemzetségébe tartozik, ám egymagában alkotja a Cuon nemet, vagyis tulajdonképpen egy oldalágat képvisel. Anatómiai szempontból több különbséget is mutat. A Canis nembe tartozó állatokkal (például a kutya, a szürke farkas, az aranysakál, stb.) ellentétben koponyája inkább domború, mintsem homorú profilú, nincs harmadik alsó őrlőfoga, és a felső őrlőfogaknak csak egyetlen csúcsa van, szemben a kettővel vagy néggyel.

Különösen szép látványt nyújt a vörös szőrzetből kiemelkedő koromfekete orr

2.) Farkas, róka, hiéna, macska

Ha ránézünk egy ázsiai vadkutyára, érdekes módon elsőre inkább egy róka alakja sejlik fel előttünk, ám ha jobban megnézzük, a szürke farkas jellemzőit is magán viseli. Ám a szakértők szerint a fejlett rágóizomnak köszönhetően a fej hiénaszerű vonásokat is mutat. Ha a testarányait és a mozgását nézzük, abban akaratlanul is felfedezhetjük a macskaszerű attribútumokat, mint a hosszúra nyúlt hátgerincet vagy a karcsú lábakat. Tagadhatatlan, hogy a szépség egy igen különös elegyét figyelhetjük meg rajta.

Még szerencse, hogy ez a példány csak ásít

3.) Füttyögéssel kommunikálnak

A vokalizációjuk egészen zseniális. A füttyögéshez hasonló kú-kú hangokat a szakértők a vörös róka hangjához hasonlítják. Hogy a hangot milyen módon hallatják, azt egyelőre nem tudni, de az biztos, hogy vadászat közben és veszélyjelzésnél van segítségükre. A hangokkal való jelzések a csoportokban élő állatok sajátosságai, így ugyanis anélkül is tudnak információt átadni, hogy látnák egymást. Amikor támadásba lendülnek, a kiadott hang természetesen megváltozik, és egy sokkal erőteljesebb, kakakaaa az, amit hallhatunk. Csivitelnek, morognak és sikolyszerű hangokat is hallatnak, azonban az üvöltés és az ugatás nincs a repertoárjukban.

Meglepő módon ilyen fejlett vokalizáció mellett a testbeszédük is nagyon árulkodó, az emberek számára is igen direkt és könnyen értelmezhető jelekből áll. Ha például megijednek, hátrahúzzák az ajkukat, lábuk közé csapják a farkukat, a fülük pedig a koponyájukhoz lapul.

Az a bizonyos kú-kú: 

4.) Ez a különbség a falka és a klán között

A dólok még a szürke farkasoknál is sokkal szociálisabb állatok, a hierarchiájuk kevésbé domináns, ami azért alakulhatott így, mert a szezonális táplálékhiány nincs rájuk akkora hatással.

Arra már a bevezetőben kitértünk, hogy angol nyelvterületen a dólok csoportosulását nem falkának, hanem klánnak hívják. Erre nem azért volt szükség, hogy még jobban összezavarják az állatvilág iránt érdeklődőket, hanem mert valóban mást takar a két kifejezés. A falka olyan állatok csoportjára utal, akik együtt járnak vadászni. Ezzel szemben az ázsiai vadkutya klánok – amelyek nem ritkán akár 40 egyedből is állhatnak – gyakran 3-5 állatból álló kis falkákra szakadnak. Ez különösen jellemző a tavaszi szezonban, mivel ez az optimális szám az őzgidák elejtéséhez.

A domináns dólokat igen nehéz azonosítani, hiszen nem viselkednek dominánsan. A klántagok alázatos viselkedését lehet tetten érni velük szemben és így beazonosítani őket. Csoporton belüli harcot nagyon ritkán lehet csak megfigyelni.

Egy kis játékra mindig jut idő

5.) Kommunális latrinákban végzik a dolgukat

A közös latrinák használatát vadmacskáknál is megfigyelték már, például az ocelotnál. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy gyakran közösségi WC-ket használnak, melyek a klán területén, nem a periférián találhatók. Ez arra utalhat, hogy az ürítés esetükben nem territoriális jelzés. Érdekes még, hogy a végterméket más kutyafélékkel ellentétben nem kaparják el. Ó, és még valami: gyakran a két mellső mancsukon állva pisilnek.

6.) Órákig képesek üldözni a prédát

Megfigyelték, hogy mielőtt a csoport vadászni indul, rituáléval erősítik az összetartozást. Ennek során összedörgölik a testüket, összeérintik az orrukat és még hágáshoz hasonlatos pózt is imitálnak.

Bár nem olyan gyorsak, mint a rókák vagy a sakálok, a dólok is órákig képesek üldözni a kiszemelt áldozatot. Mivel vadászat közben a látásukra támaszkodnak, ezért néhány holdfényes éjszaka kivételével szinte csak nappal, a hajnali órákban portyáznak. Az üldözés közben egy vagy két állat szorosan a kiszemelt préda nyomában van, míg a csapat többi tagja kissé lemaradva biztosítja őket, és leváltja, ha azok megfáradtak. Gyakran alkalmazott trükkjük, hogy vizes területekhez csalják az áldozatot, így lassítva azzal annak mozgását. Amikor elkapták a zsákmányt, az egyik állat az orránál fogva bénítja le azt, míg a többiek leviszik a hátsó részénél a földre. Nem alkalmaznak halálos torokharapást, de azt már megfigyelték, hogy a préda szemét támadják meg, ezzel is harcképtelenné téve.

Kedves érdekesség, hogy a klán tagjai az újdonsült anyukét és a kicsiket gyakran megrágott majd felöklendezett falatokkal etetik. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy számunkra, emberek számára ez nem túl étvágygerjesztő, a gondoskodásnak egy igen jóságos megnyilvánulását figyelhetjük meg.

7.) Ősi ellensége a tigris és a leopárd

A tigrisek veszélyes ellenfelei a dóloknak, ugyanis képesek egyetlen mancscsapással leteríteni a kutyát. Egyértelműen megfigyelhető, hogy ahol több a tigris, ott sokkal kisebb a dólpopuláció. Az ázsiai vadkutyák gyakran áhítoznak a leopárd által elfogott prédára, de ennek gyakran az a vége, hogy a leopárd rátámad a dólra, és végül belőle lesz áldozat. A vadonban emiatt megfigyelték, hogy a leopárd közelségére a klánok igen hevesen reagálnak.

Nincsenek elragadtatva a varánusz jelenlététől

8.) A dól fogságban

Valószínűleg benned is felmerült a kérdés, hogy egy ilyen csinos kutyaféle háziasítása vagy egyes egyedek megszelídítése mennyire lenne jó ötlet. Brian Houghton Hodgson (1800-1894) természettudós és etnológus tartott befogott dólokat fogságban. A megfigyelései alapján egy állat kivételével 10 hónap után is félénkek és támadásra készek voltak. Richard Lydekker (1849-1915) zoológus szerint a kifejlett dólokat szinte lehetetlen megszelídíteni, bár a kölykök engedelmesek, és még játszhatnak is a házi kutyakölykökkel, amíg el nem érik a korai felnőttkort. Nagyon sok vadállat, főleg ragadozók esetében megfigyelhető, hogy ragaszkodnak az emberhez egészen addig, míg ivarérettek nem lesznek.

9.) A Fővárosi Állat- és Növénykertben

Idén március közepén adta hírül a Budapest Zoo, hogy az ázsiai vadkutya falka birtokba vehette megnagyobbított kifutóját. Így írnak róluk: „A Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján az ázsiai vadkutyák veszélyeztetett fajként szerepelnek, az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége pedig a dólok természetvédelmi szaporítását tenyészprogram keretében hangolja össze. A programban mi is részt veszünk, méghozzá nagy sikerrel, hiszen már évtizedek óta rendszeresen szaporodnak nálunk a vadkutyák. A jelenlegi falka majdnem két tucat állatból áll, nagyobbik részük már itt, Budapesten látta meg a napvilágot.”