Mik azok a korlátozott összetevőjű tápok? Ezekre a problémákra nyújthatnak megoldást
Közzétéve: 2025. 06. 12 - Fotók: welovedogz.hu • 3 perc olvasás
Közzétéve: 2025. 06. 12 - Fotók: welovedogz.hu • 3 perc olvasás
Óriási a kínálat az állateledelek terén mind az állag, mind az ízek tekintetében, azonban gazdaként neked elsősorban az összetevők listáját kell átböngészned. Ezúttal elmagyarázzuk, melyek azok a korlátozott összetevőjű tápok, és azok milyen esetben lehetnek megfelelőek a kedvencednek.
A mai állattartóknak nincs könnyű dolguk, ha szeretnének kiigazodni a kisállatoknak készült termékek és kiegészítők között. Az egyik legnehezebb feladat megtalálni a kutyád számára legideálisabb eledelt. Alapvetően az állat életkora, egyéni preferenciái (a nedveset vagy a szárazat szereti-e inkább), továbbá az egészségi állapota mérvadóak. Utóbbi kiemelten fontos, hiszen hiába szereti négylábúd például a csirkés konzervet, ha érzékeny rá. (Bár, ahogy azt dr. Király Péter állatorvos a DOGZ Fesztiválon hangsúlyozta, a közhiedelemmel ellentétben igen alacsony százalék a csirkére való allergia a kutyák esetében.) Szerencsére a nagy választék a különféle allergiákra, illetve egyéb egészségügyi panaszokra is kínál alternatívát korlátozott összetevőjű tápok formájában.
Az angolul „limited ingredient food” kifejezés magyarul korlátozott összetevőjű tápra fordítható, és azt jelenti, hogy az adott állateledel a lehető legkevesebb, ugyanakkor az állat számára megfelelő minőségű és beltartalmú összetevőt tartalmazza. A cél a fehérje- és szénhidrátforrások számának korlátozása és a tápláló étrend fenntartása a káros ételreakciók vagy ételallergiák elkerülése érdekében.
Nehézséget jelent, hogy maga a jelző nem szabályozott, így az állateledel-gyártó cégek maguk dönthetnek annak használatáról. Emiatt fontos ellenőrizned az adott termék leírását, hogy az hány és milyen összetevőből áll, és valóban megfelel-e kedvenced számára.
Egy valóban korlátozott összetételű kutyaeledel alapvetően az alábbiakat tartalmazza:
Számtalan csodálatos kutyusról készült fénykép az idei fesztiválon. Galériába gyűjtöttük, kattints ide és lapozz bele!
A gabonamentesként fémjelzett eledelek is állhatnak kisszámú összetevőből, de maga a jelzés nem jelenti ezt. Egyrészt a használata ennek sem ellenőrzött, másrészt azért, mert a gabonákat lecserélték egy adott termékben (általában lencsére, édesburgonyára vagy borsóra), attól még a táp állhat többféle összetevőből, és a leggyakoribb fehérjeforrások (a szárnyas, a hal és a tojás) is többnyire megtalálható bennük, amelyek az allergiák szempontjából nem kedvezőek.
Ennek ellenére léteznek gabonamentes, korlátozott összetételű tápok, amelyek szénhidrátforrásai nem gabonaalapúak.
Egy egészséges kutya számára nem feltétlenül indokolt, hogy ilyen típusú eledelt kapjon. Az fontos, hogy az összetevők biztosítsanak minden szükséges tápanyagot az állat számára.
Azonban bizonyos egészségügyi problémák esetén szükség lehet speciális étrend kialakítására. A leggyakoribb indok erre valamilyen allergia.
Megjelent a We love Dogz első könyve, Udvarhelyi-Tóth Kata és Csörgő Balázs tollából. Most online kedvezménnyel vásárolhatod meg a linkre kattintva!
Szerencsére az ételallergiák nem gyakoriak (sokkal ritkábbak, mint ahogy a gazdák általában gondolják), s gyakran más tényezők (környezeti ártalmak, akár vegyszerek, atkák, pollenek, vagy egyéb egészségügyi gondok) állnak a panaszok hátterében. Éppen emiatt csak akkor érdemes ilyen típusú tápra váltanotok, ha azt az állatorvos is indokoltnak látja.
Az allergián túl a hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedő kutyák esetében is javulást hozhat egy ilyen típusú eledel.
Ahogy arra az orvosok is felhívják a figyelmet, az ételallergia kialakulása nem megelőzhető azzal, ha korlátozott összetevőjű tápra váltasz! Sőt, akár egy ténylegesen kialakuló allergia kezelését is megnehezítheti, ha az állat szervezete már hozzászokott az alternatív fehérjékhez, hiszen így kevesebb lehetőség áll a doktor rendelkezésére az eliminációs diétához.
Utóbbi azt jelenti, hogy az állat étrendjéből kivonnak minden potenciális allergént, és a lehető legkevesebb, legkisebb valószínűséggel allergizáló összetevőkből álló táppal kezdik etetni, majd idővel fokozatosan visszavezetik a lehetséges allergént, megfigyelve, miként reagál rá a kutya szervezete.
Abban az esetben, ha a problémás kutya sokféle fehérjével érintkezett, az állatorvosok többnyire vényköteles, hidrolizált tápot írnak fel. Ezekben a termékekben a fehérjemolekulákat mikroszkopikus darabokra bontják, amelyeket így nem ismer fel allergénként a szervezet.
Kövess minket!
facebook instagram youtube spotifyKapcsolódó cikkek
Normális, ha a melegben csökken a kutya étvágya?
Egészség • 4 percNyári mancsvédelem: gyakran a háttérbe szorul, pedig ilyenkor is fontos
Ápolás • 6 percMiért marad meg egyes kutyáknak a jó illata fürdetés után, míg mások szinte azonnal szaglani kezdenek?
Ápolás • 3 percA kutyapelenka káros is lehet: nem mindegy, hogyan használod
Ápolás • 3 perc