A szivárványhíd: a hely, ahol ismét láthatod elhunyt kedvencedet

Amikor egy kutya meghal, gyakran hallani, hogy ott vár a gazdájára a szivárványhíd lábánál.

Itt már semmi se fáj, csak játék van és boldogság. Egyvalami hiányzik csak, ez pedig a gazdi. A gazdi, aki nélkül nem akar átkelni a szivárványhídon, mert együtt kell átsétálniuk rajta az örök boldogságba.

A szivárványhídnál újra találkozhatsz a kedvenceddel

A szivárványhíd története

Ha veszítettél már el kutyát, talán te is hallottál a legendáról. Azt szokták mondani, hogy amikor meghal egy állat, aki különösen közel állt valakihez, akkor a szivárványhídhoz kerül. A híd körül van véve erdőkkel, zöld parkokkal, csobogó folyóval, süt a nap, és boldogan játszhatnak más kutyákkal, míg a gazdi meg nem érkezik. Itt nem fáj semmi, nincsenek betegségek, csak boldog játék és pihenés. A beteg és idős kutyák újra egészségesek és fiatalok lesznek, a sérültek pedig épek. Azonban azt mondják, hogy egyvalami még innen is hiányzik: ez pedig a gazdi, akit a Földön kellett hagyniuk.

A történet szerint amikor egy kutya megáll, beleszagol a levegőbe, majd kiválik a többi játszó kutya közül, az azt jelzi, hogy megérkezett a gazdája. Hiába az addigi boldogság, elégedettség, amikor megérkezik a gazdi, gondolkodás nélkül fut hozzá. Hiába a játék, sosem szűnt meg a várakozás, és most végre újra együtt lehetnek.

A történet szerint, amikor meghalsz, ide érkezel meg te is gazdiként, hogy újra találkozhass az összes valaha volt négylábú társaddal. Itt újra egyesültök, ismét láthatod a boldog farokcsóválást, ismét végigsimíthatod a puha bundát, belenézhetsz az ismerős szemekbe, és megkaphatod a neked járó puszikat, majd együtt sétálhattok át a hídon.

Honnan ered a szivárványhíd története?

A sztorit Edna Clyne vetette először papírra. Edna 19 éves volt, és a skóciai Invernessben élt 1959-ben, amikor a Major nevű labrador retrievere meghalt. Ő volt az első kutyája, az első kutya, aki csak az övé volt, akit ő nevelt, akiről ő gondoskodott. Amikor elveszítette Majort, óriási fájdalmat érzett, de valami belülről jövő kényszert is, hogy leírja a szivárványhíd történetét. Edna úgy érezte, hogy maga Major vezeti a kezét írás közben.

Angliában gyakran írják fel kisállatok sírjára a szivárványhíd történetét. Edna úgy képzelte, hogy az állatok itt visszakapják a legegészségesebb, legjobb formájukat, de ez még nem maga a paradicsom. Inkább egyfajta állomás, ahol az állat szelleme várja embertársa érkezését, hogy majd együtt lépjenek be a paradicsomba, ahol aztán örökké együtt lehetnek.

Edna hozzáment Jack Rekhyhez, akinek megmutatta a történetét. A férjének annyira tetszett, hogy javasolta, osszák meg másokkal is. Végül készített néhány másolatot, amelyeket egyenként gépelt le. Edna neve nem szerepelt ezeken a leiratokon, így ismeretlen forrásként élt tovább a történet. 1994-ben az Egyesült Államokba is eljutott, ahol nyomtatásban megjelent a Dear Abbyben, a Sacramento Bee című lap népszerű rovatában. Itt szerezte meg magának a kedves történet az igazi áttörést.

A valódi Szivárvány híd

A történet sokakat megihletett, így ma már létezik egy valódi Szivárvány híd is, amit sok gazdi keres fel, miután elveszítette a kedvencét. A híd Észak-Karolinában, a Lake Lure Flowering Bridge közelében található. Léceit a szivárvány színeire festették, és rengeteg nyakörv díszíti, amit gyászoló gazdik hagytak rajta. Vannak itt nyakörvek névvel, néhány gravírozott, búcsúzó üzenet, de név nélküli emlékek is helyet kapnak a sokaságban.

A Szivárvány hidat Amy Wald művész készítette, aki szintén elveszítette szeretett kutyáját. Azok, akik közelebbről megnézik, még mancsnyomokat is láthatnak a hídon, amelyek egyre halványulnak. A művésznő úgy tervezte meg a helyszínt, hogy a gazdik nemcsak saját kedvencük életének egy darabját hagyhatják ott biztonságban, hanem valóban elképzelhetik azt a pillanatot, amikor újra találkozhatnak négylábú barátjukkal.