5 rövid lábú kutyafajta: lehet, hogy még nem is hallottál róluk

Bár őszinte rajongói vagyunk mind a tacsiknak, mind a corgiknak és basset houndoknak, ezen fajtákat a legtöbben ismerik. Jelen cikkünkben olyan kutyákat szerettünk volna bemutatni, amelyek kevésbé ismertek, így is izgalmasabbá téve az olvasmányt.

Jöjjenek máris a rövid lábú kutyafajták a teljesség igénye nélkül!

Svéd juhászkutya

Íme, a rövid lábú kutyafajták

1.) Dandie Dinmont terrier

A Dandie Dinmont terrier őshazája Anglia és Skócia határvidéke. Eredete kissé homályos, de feltehetően a border, a lakeland, a bedlington és a welsh terrierekkel volt közös az őse. Elődjét már a 1600-as években használták vidra- és borzvadászatra. A fajta ismeretlennek számított őshazáján kívül Sir Waler Scott 1815-ben megjelent Guy Mannering című regényéig. A műben szerepel egy karakter, Dandie Dinmont, aki terrierek tulajdonosa. A karaktert az író egy valós személyről mintázta, James Davidsonról, aki a határvidéken volt farmer és terriertulajdonos.

Az egyedi megjelenésű Dandie Dinmont terrier kemény, de méltóságteljes kis rágcsálóirtó. A tanyasi élet szigorú követelményeihez készült igazán szilárd konstrukció, amely, ha kell, könnyen alkalmazkodik a városi életmódhoz is. A Dandie-k kompakt társak, akiket azonban annál nagyobb személyiséggel áldottak meg. Fizikai jellemzőik közül egyértelműen kiemelkedik a nagy fej, a hosszú test, az értelmes tekintet és a rövid lábak.

Dandie Dinmont terrier / Fotó: azenkutyam.hu

2.) Gascogne-i kék basset

A gascogne-i kék bassetet feltehetően a nagy gascogne-i kék kopóból tenyésztették ki, amely kopónak származása megkérdőjelezhetetlenül ősi, ezáltal az itt tárgyalt fajta is. Már a 14. századból is találunk rá vonatkozó említéseket. A fajta eredettörténete egyébként elég kusza, tekintve, hogy a 19. század végén újjászületett, mert előtte egy hosszabb időszakra elvesztett a népszerűségét. Mindezek ellenére mind megjelenésében, mind kisugárzásában igen arisztokratikus, nemes érzetet kelt. Az újjáélesztést követően folyamatosan nagy gonddal tökéletesítették a fajtát, aminek következtében sikerült megőriznie legfőbb kvalitásait és eredeti külső jellemzőit is. Leginkább nyúl vadászatára vetették be; akár falkában, akár önállóan.

A fajta rövid virgácsai egy tenyésztési kísérlet során alakultak ki. Azt sajnos abban az időben nem specifikálták, hogy a nagy gascon-saintonge-i kopókat a fajtán belül pároztassák, vagy bevontak a tenyésztésbe más fajtákat is, és a rövid lábak ennek eredményeként alakultak ki. A  gascogne-i kék basset megjelenés tipikus bassetes; azonnal megragadja a tekintetet, masszív és erős, de mégsem tűnik túl nehéznek.

Gascogne-i kék basset / Kép: azenkutyam.hu

3.) Lancashire Heeler

A Lancashire Heeler története egészen a 17. századig nyúlik vissza, de a fajta pontos eredete sajnos ismeretlen. Azonban általánosan elfogadott, hogy egy walesi corgi típust használtak Észak-Walesben az állatok piacra hajtására, egészen a lancashire-i piacig. Ami biztos, hogy ez egy kis fekete és barna kutya volt, amelyet henteskutyának neveztek, és gyakori volt Nyugat-Lancashire Ormskirk környékén. Ennek a kutyának a lehetséges ősei között a corgi és a Manchester terrier is szerepelnek. Ezen hasznos farmkutyákat generációkon át tenyésztették ebben a körzetben, saját jellemzőiket fejlesztve. Egykor marhapásztorként és patkányfogóként is használták őket, így remekül dolgoznak marhákkal, de terrierösztöneik is kiválóan kidomborodnak.

Ezek a barátságos, ragaszkodó kis kutyák mára nagy népszerűségre tettek szert mint családi ebek; fantasztikusan teljesítenek a kutyás sportokban is. Testük erős, masszív felépítésű, bájukat egyértelműen megkoronázza kis méretük, amelyre csak ráerősítenek rövid lábaik. Egyedülálló tulajdonságuk az úgynevezett heeler smile, vagyis a Heeler-mosoly. Amikor elégedettek, úgy húzzák vissza az ajkukat, mint amikor az emberek mosolyognak.

Lancashire Heeler

4.) Svéd juhászkutya

A 8. és 11. század között a Skandináviából származó, de tengeren született vikingek Nagy-Britannia számos területét meghódították. A brit szigetek körül a skandináv helynevekben még ma is tetten érhetjük a viking hatást. A svéd juhászkutya is ennek az időszaknak a lenyomata, ugyanis skandináv spicc típusú ebek és a corgik keresztezésével jöttek létre. Hogy pontosan mikor és hol alakult ki a fajta, az nem ismert, de azt tudjuk, hogy a svéd juhászkutya évszázadokon keresztül terelte a szarvasmarhákat és segítette az embereket.

Egy másik elképzelés szerint ezeket a rövid lábú spicceket a vikingek hozták a 8–9. században Walesbe, majd ezekből a kutyákból fejlődtek ki a corgik. Ezt az elképzelést támasztja alá az is, hogy a svéd juhászkutyának valamivel hosszabb a lába és rövidebb a teste, ami által sokkal természetesebb hatást nyújt. Ezzel szemben a corgi megjelenésén már egyértelműen tetten érhető az emberi beavatkozás nyoma. Bárhogyan is volt, a földhöz közeli állásuk mindkét fajtánál ugyanazt a célt szolgálja: így könnyebben csipkedhették a jószágok csánkját terelés közben, és közben elkerülhették, hogy fejen rúgják őket.

Svéd juhászkutya

5.) Tibeti spániel

Egy rendkívül ősi fajtát tisztelhetünk a személyében, a szakértők úgy vélik, hogy a tibeti spániel 3000 éves is lehet. A tibeti szerzetesek tenyészették ki, és bár alapvetően társkutyaként, ágymelegítőként tartották, előfordult, hogy őrszemként is bizonyíthatták rátermettségüket ezek a kedves kis ebek. A kolostor falain ülve figyelték a horizontot, hogy jelezzék, barát vagy ellenség közelít-e. Mi több, még az imamalmok hajtását is a tibeti spánielekre bízták az élelmes szerzetesek, akik testi erőfeszítés nélkül szerették volna elérni „az istenfélő életmód jutalmát”. Közeli rokonságban áll vélhetően a pekingi palotakutyával és a lhasa apsóval, de ősei között lehet a mopsz és a japán spániel is.

A tibeti spánielnek tipikus ázsiai megjelenése van, erős kis teste rövid, de határozott lábakon áll, gyönyörű éke az értelmes tekintete és az „oroszlánsörénye”.

Tibeti spániel