A 6 lengyel kutyafajta: egy vadásznemzet tökéletesre csiszolt négylábúi

Mivel a román kutyafajtákról készült gyűjtésünk kifejezetten népszerű volt az olvasóink körében, arra gondoltunk, hogy elkészítjük a szomszédos országok kutyáinak listáját is. (Igen, Lengyelország nem közvetlen szomszédunk, mégis, kár lett volna ebből a sorozatból kihagyni.) Persze a történelem során lezajlott változások miatt ez nem mindig a legegyszerűbb feladat, de igyekezni fogunk abban, hogy hiteles képet fessünk a felállásról.

Az alapot a hasonló jellegű cikkek elkészítésekor minden esetben az FCI, esetleg az AKC adatbázisa szolgáltatja számunkra. Ez ezúttal sem volt másként, ám emellett igyekszünk felkutatni az érdekesebb, esetleg az FCI által el nem ismert – de az ország saját kennelklubja által igen– kutyafajtákat is. És persze, aki keres, talál. Következzenek a lengyel kutyafajták!

Íme, a lengyel kutyafajták

1.) Lengyel alföldi juhászkutya

Sokak szerint egy rendkívül ősi fajta, ideje a hunokig, a föníciaiakig nyúlik vissza. Úgy gondolják, hogy a lengyel alföldi juhászkutya több közép-ázsiai kutyafajta egyvelegéből jött létre, egyesek még pulit is sejtenek benne. Nagyon hasonlít a szakállas collie-hoz, ami nem véletlen. Az 1500-as évek elején egy lengyel hajó gabonát szállított Skóciába juhokért cserébe. A fedélzeten volt 6 kutya is, hogy megkönnyítsék az állatok terelését. A skótoknak annyira megtetszettek ezek a hatékony és ügyes ebek, hogy 3 kutyáért 2 nagyon értékes juhot ajánlottak cserébe. Ha igazak a pletykák, ezek az ebek voltak a szakállas collie-k ősei.

Lengyel alföldi juhászkutya

2.) Tátrai juhászkutya (lengyel hegyi juhászkutya)

A tátrai juhászkutyának, vagy más néven a lengyel hegyi juhászkutyának is minden bizonnyal azok a nagy méretű, fehér színű őrkutyák voltak az ősei, akiket nomád pásztorok hoztak magukkal Ázsiából. Ezért is olyan hasonló az abruzzói juhászkutya, a pireneusi hegyikutya, a kuvasz, a szlovák csuvacs és a lengyel hegyi juhászkutya.

A ma ismert fajta származási helye Podhale, egy kis régió Dél-Lengyelországban, a Tátra-hegység lábánál. A tátrai juhászkutyákat munkakutyáknak fejlesztették ki, és kettős célt szolgáltak: terelőkutyaként és őrzőkutyaként is bizonyítaniuk kellett. Szívós, erős kutyák, amelyek képesek szerény élelemmennyiség mellett is hatékonyan dolgozni. Elviselik a zord hideget, de a forró, száraz meleget is.

Lengyel hegyi juhászkutya, avagy tátrai juhászkutya

3.) Lengyel kopó

Az első feljegyzések a kutyás vadászatról Lengyelországban Gallus Anonymus Krónikáiban találhatók, amelyek a 11. századból származnak. A 14. századi krónikák említik, hogy ezt a fajtát kifejezetten királyi vadászatra tenyésztették. A fajta neve hazájának nyelvén ogar polski; az előbbi szócska vadászkutyát jelent. Az ogar elnevezés először Piotr Krescentyn A mezőgazdasági művészetek könyve című művében szerepel. A lengyel kopó első részletes leírása Krzysztof Kluk A nemzeti házi- és vadállatok természetrajzának és gazdaságának kezdetei című könyvében található (1779).

A fajtát már a 19. században kiállították kutyashow-kon. Ebben az időszakban Lengyelország megszállás alatt állt, a lengyel kopókat pedig az oroszok által elfoglalt területeken, a lengyel nemesség kenneljeiben tenyésztették. Lengyelország 1918-ban, az I. világháború után 123 év megszállás után nyerte vissza függetlenségét, a kopós vadászat azonban csak a keleti határvidékeken maradt fent, ott is csak szórványosan. A II. világháború után Lengyelország elvesztette ezeket a keleti határvidékeket, amelyek a lengyel kopók fő tenyészterületei voltak. Az ország új határain belül gyakorlatilag nem is tenyésztettek lengyel kopókat. 1959-ben Piotr Kartawik ezredes négy lengyel kopót hozott szülőföldjéről (a mai Fehéroroszország területéről), és megalapította a háború utáni első lengyel kopótenyészetet z Kresów (‘Határvidékről’) néven. 1964-ben Kartawik kutyái alapján Jerzy Dylewski mérnök elkészítette a lengyel kopó első hivatalos standardját.

Lengyel kopó

4.) Lengyel vadászkutya

Ahogyan azt a lengyel kopó esetében kiemeltük, az ilyen kutyákkal történő vadászatot a lengyel írásos emlékék már igen korán említik. Lengyelország mindig is sűrű erdőkkel borított, nagyvadakban gazdag ország volt, ahol egy jó kutya értékes segítője volt a vadásznak. A 17. századra már legalább két különböző típusú lengyel kopót ismertek el. Olyan nagyvadakra vetették be ezeket az ebeket, mint a vaddisznó, az európai bölény vagy a szarvas. Az 1970-es években egy lengyel tenyésztő, vadász és kinológus, Jozef Pawuslewicz segített a fajta finomításában, és hozzájárult ahhoz, hogy elfogadják a Lengyel Kinológiai Szövetségben, valamint az FCI-nél is. A lengyel vadászkutya máig népszerű hazájában és Európa környező területein, ahol továbbra is az egyik ősi, bevált kopófajta.

Lengyel vadászkutya

5.) Lengyel agár

A lengyel agár jelenlétét hazájában már a 13. századtól dokumentálták. A fajta valószínűleg az ázsiai agarak, valószínűsíthetően a perzsa agár leszármazottja. Mivel a borzoi nem volt ismert IV. Iván orosz cár (Rettegett Iván) uralkodása előtt a 16. században, lehetetlen – ahogyan azt az orosz szerző, Szabanijejev állította –, hogy a lengyel agár az angol agár és az orosz agár keresztezéséből származna. A fajta említése az irodalomban, különösen a vadászati témájú művekben gyakori, ahogy az ikonográfiai ábrázolásai is feltűnően egységesek. Ez az egységes megjelenés a rajzokon és festményeken azt bizonyítja, hogy a különböző keresztezések ellenére a fajta eredeti külleme változatlan maradt egészen a 19. század végéig.

6.) Lengyel vadászspániel

Az FCI egyelőre nem, de a Lengyel Kennel Klub elismeri a fajtát.

A lengyel vadászspániel modern története viszonylag rövid, bár a fajta nem a semmiből bukkant elő. A 19. század végén és a 20. század elején a Polesie és Wołyń határvidékén lévő birtokok tulajdonosai közepes méretű, legtöbbször barna-fehér foltos (roan) vadászkutyákat tenyésztettek, elsősorban vadászati képességeiket figyelembe véve. A fajta alapját valószínűleg egyes Franciaországból importált spánielek, valamint a brit springer, cocker, field és sussex spánielek képezték, amelyeket egymással kereszteztek, hogy egy adott típusú kutyát hozzanak létre. Ezen ebnek a fő feladata a madarak megkeresése és felrebbentése (guggolva, majd kúszva) volt anélkül, hogy jelezne. Emellett tehetséges nyomkövető és apróvad-apportírozó is volt.

A lengyel vadászspánielek valószínűleg feledésbe merültek volna, ha nincs a fajta helyreállítója, dr. Andrzej Krzywiński, tapasztalt kutyatenyésztő, természetvédelmi tudós és vadász. Körülbelül 30 évvel ezelőtt, miközben a keleti határvidékeket járta, kitűnő spánielekre bukkant, amelyek az ólengyel típushoz tartoztak, ahogyan a régi fényképeken és rajzokon ábrázolták őket. Hamarosan megszületett a csokoládé-fehér foltos Pestka a z Szerokiego Boru Kennelben; 1993-ban ő lett az első modern alom anyja.