Veszett kutya dühöngése, és az utálatos ebadó: ilyen volt a kutyatartás 125 éve

Talán az egyik legizgalmasabb dolog a korabeli újságokon keresztül bepillantani az adott időszak mindennapjaiba. Nincs ez másként a kutyatartással sem: a Hungaricana adatbázisának hála még azt is megtudhatjuk, mi alapján szabták ki az ebadót 1896-ban. De a kutyás hirdetések és híradások is sokat elárulnak az akkori állattartás mikéntjéről.

Az alábbiakban nem kívánunk teljes körű képet festeni, inkább érdekességeket mutatunk be egy-egy napi- vagy hetilap segítségével. Először nézzük, mennyire vették komolyan a kutyatartást az '50-es években. Az apróhirdetések tanúsága szerint a gazdák számára volt annyira fontos az eb, hogy hirdetést adjanak fel, ha nyoma veszett. Sőt, sokan jutalmat is ajánlottak a megtalálónak. (Az más kérdés, hogy a portán belül tartás lett volna a legfelelősebb magatartás, ahogy napjainkban is ez okozza az egyik legnagyobb problémát.)

Elveszett 01. 31-én fekete göndör szőrű, barna lábakkal, szürkés fejű kutyám. Megtalálóját vagy nyomravezetőjét magas jutalomban részesítem. Aradi Vértanúk útja 55.

– áll a Dunántúli Napló 1956. február 2-ai számának apróhirdetései között.

Szintén januárban, 20-án egy drótszőrű foxterrier kannak is nyoma veszett a városban, akinek gazdája szintén hirdetést adott fel, remélve, hogy jutalom ellenében hazakerül a szeretett kedvence. A négylábú ismertetőjegyei a barna fej, a kurtára vágott farok, valamint a felül fekete, alul barna szőrzet. Erről a február 5-i lapszámban olvashatunk.

Az '56. február 7-i Dunántúli naplóban pedig egy mindössze 5 hónapos Tomi nevű német juhászkutyát keresett a gazda, aki megtalálóját arra kéri, vigye haza a hirdetésben megadott címre.

Sok kutyát kerestek az újságok hasábjain

Nem kutyabarát hely

Virtuálisan még mindig a Dunántúli Naplót lapozgatva, a február 22-i számban egy, többek között kutyát tiltó felirat ellen is ágáló írásra bukkantunk. A csányoszrói italboltban kifüggesztett táblák szúrtak szemet a szerzőnek, akinek neve nem derül ki:

Azt mondja, hogy… 18 éven aluliakat kiszolgálni tilos – kétszer. Padlóra köpni szigorúan tilos – ismét kétszer. Kutya a helyiségben nem tartózkodhat – ugyancsak kétszer. A többi kioktató feliratot már csak egy példányban tették ki, mivel nincs több hely a falon. (Mennyivel kellemesebben fogyasztanák a várakozók a féldeciket, ha a tiltó feliratok helyett képeket, szebbnél-szebb reprodukciókat nézegethetnének. Azok sem kerülnek többe, mint a túlméretezett »kioktató táblák«)

– zárja gondolatait az író.

Kutyanyakszíj-vezetőt tessék!

Az 1959-es február 14-i szám apróhirdetései között egy szíjgyártó ajánlja magát, nemcsak mint aki bármikor vállalja aktatáskák javítását, de akinél állandóan kapható „kutyanyakszíj-vezető”, valamint szájkosár is.

Ez azért is roppant lényeges, mert már az 1956. február 2-i Tolnai Napló is a Városi Tanács Végrehajtó-bizottságának szigorú intelmét közli a Hírek rovatában, miszerint kutyákat kizárólag pórázon lehet vezetni az utcákon. Máskülönben az utcán kóborló ebeket „összefogatja, és azokat kiirtatja”. A felelős kutyatartást akkor sem vették félvállról, sőt!

Szerencsére ma már nem ennyire drasztikus intézkedések várnak a szabályszegő gazdákra és szerencsétlen négylábúikra, de manapság is borsos, akár százezres nagyságrendű összeget fizethet az, aki nem az előírásoknak megfelelően viszi sétálni kedvencét.

Életmentő bernáthegyik és villamosozó kutyák a 30-as évekből

Bernáthegyi kutyákat alkalmaznak a tátrai mentőszolgálatban. Tátrafüredről jelentik: a csehszlovák turistaklub szlovák szekciója elhatározta, hogy a Tátrában a mentőszolgálatot tökéletesíteni és modernizálni fogják. A mentőszolgálatban betanított bernáthegyi kutyákat fognak használni

– írja a Napló 1933. október 8-án, vasárnap.

Szintén a Napló '33-as, október 13-i számában szenzációs külföldi hírként számolnak be a hollandiai villamoson bevezetett úgynevezett „kisszakasz-rendszerről”, amely lehetővé teszi, hogy a macskák és a kutyák is gazdáikkal tartsanak az utazások során. Ám, mint írják, a villamostársaság szigorú szabályokat állított fel az állatokat illetően. A kutyák esetében például két kategóriát, nevezetesen az „ölbe vett”, illetve „lábon álló” kutyát különböztetik meg. Míg előbbiek a kocsi belsejében kapnak kis szakaszt, és bármikor utazhatnak, addig nagyobb testű társaik kizárólag a nap meghatározott óráiban vehetnek részt a tömegközlekedésben, akkor is csak a hátsó peronon. Ha a kalauzok úgy ítélik meg, hogy az ölbe vett eb túllépi a kategória méreteit, gazdájával együtt leszállíthatják, a viteldíj megtérítése nélkül. Ugyanez vonatkozik arra is, ha az eb ugatásával zavarja az utasokat. Szintén előírás, hogy egy kocsiban csak egy kutya veheti igénybe a szolgáltatást.

A kis szakasz egyébként egy új jegytípus, aminek bevezetésére – ahogy a háziállatok beengedésére – azért volt szükség, hogy minél többeket csábítsanak villamosközlekedésre. Ugyanis a hollandok, miként a beszámoló hangsúlyozza, nagyon hamar állnak át a kerékpáros-közlekedésre. Így a társaságnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy utasokat toborozzon a maga számára. További érdekesség, hogy a lap az ország lakóit olyan modern népekként mutatja be, akik még a macskáikat is elviszik sétálni, sőt, akár a bevásárlásra is.

Kutyatartás 1896-ban

Utazzunk még egy kicsit vissza az időben, egészen 1896-ig, amikor a május 10-i Tolnamegyei Közlönyből megtudhatjuk, miként szabták a korabeli ebadót. (A szöveget a kor helyesírása szerint idézzük. Érdemes a kutyafajták elnevezéseire, valamint a kategóriák megállapítására is figyelemmel lennünk!)

Az ebtartási szabályrendelet. Nincsen gyülöltebb adó a »kutya adó«-nál, a mit ugyancsak nehezen is lehet a gazdákon behajtani. Az ujabb megyei szabályrendelet értelmében 50 krt, 1 frtot, 3 frtot kell egy kutyáért fizetni. A régi szabályrendelet annyiban különbözött a most közszemlére kitett szabályrendelettől, hogy abban 50 kr. adó alá több kutyafaj volt sorozva, mint az ujabbiban. A megyei szabályrendelet a nyáj vagy házőrző kutya után 50 kr, a vadász- mészáros- és ratlerkutya után 1 frt, a kedvtöltésből tartott luxus kutyáért 3 frt adót állapit meg. A vadász kutyákhoz tartozandók; a vizslafaj, az agárfaj (skót, olasz és kopasz) a kopó, a mészáros kutyák különböző fajai és a ratlerek. A luxus kutyákhoz tartoznak a selyem és sima szőrü fajok u. m.: ujfundlandi, szenthermádhegyi, pincsi, mopszli, uszkár; továbbá a buldogfaj, a német, angol, ulmi és korsikai dogge, a leorette és bulterieer.

A Pápai Lapok szintén 1896-os száma egy veszett kutya dühöngéséről számol be, miszerint az állat február 19-én F. Gyimóthon a falu csaknem összes kutyáját megmarta. Ennek következtében valamennyi sérült kutyát el kellett pusztítani. Emberi sérülés nem történt, tudjuk meg a híradásból.

Dodo, az elveszett dogg

Végezetül következzen egy igazi csemege! A Tolnavármegye politikai és vegyes tartalmú hetilapjának 1899-i számába egy igazán figyelemfelkeltő, díszkeretes hirdetést adtak fel Elveszett dogg címmel. A gazdák minden követ megmozgattak, hogy elveszett német dogjuk nyomára bukkanjanak. (Az írásmódot ezúttal is megőriztük.)

Szegzárd közelében eltűnt egy nagy dán dog - Ismertető jelek: Feltűnően nagy és erős kutya, szürke sárga sávos, nyakán és lábán fehér, nyakán nyakperec, rajta a következő felirattal: Dodo, Puszta Szent-Ágotha. – Aki a kutyát tulajdonosának átszolgáltatja – megfelelő jutalomban részesül. Felvilágosítással szolgál a TOLNAVÁRMEGYE kiadóhivatala.

A különleges, megbecsült ebet minden jel szerint nagyon szerették volna visszakapni gazdái.

(A borítóképen egy kutyát láthatunk a kiképzőjével 1937-ből.)