Megbecsült, de mostoha szerep is jutott a kutyának az ókorban

Ma már a kutyatartók jelentős része családtagként tekint kedvencére, ami nem új keletű dolog, hiszen már az ókorban is nagy becsben tartották a négylábúakat. Azonban ha a helyzet úgy kívánta, az állatnak a társ helyett más szerepet kellett betöltenie.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a kutyák privilegizált helye új keletű dolog, s a mai családi kedvenc, valamint a korábbi munkakutya besorolás között éles határ húzódik. Valójában az ebek feladatköre már a kezdetektől igen sokrétű volt, ahogy manapság sem pusztán háziállatként tekintünk rájuk. Sőt, a státusz nem zárja ki azt, hogy emellett a kutya komoly munkát is végezzen akár vadászatokon, akár segítőként vagy épp a jószág mellett, fajtától függően. Érdemes visszatekintenünk az időszámításunk előtti Görögországba, hogy lássuk, már a korabeli emberek is milyen összetett módon gondolkodtak róluk. Az ókor ugyanis igen kettős megítélésű lehet egy kutya szemszögéből.

Kutyaábrázolás egy ókori görög vizesedényen az i. e. 4. századból

Az ókori szövegemlékekből sokat megtudhatunk a kutyák feladatairól és gondozásáról is

Miként a mult-kor.hu felidézi, a görögök igencsak megbecsülték az ebeket, főként a vadászkutyákat, amelyek gyakorlati haszna nagy értékű volt, ahogy ma is az. Abban az időben a vadászat az elit kiváltsága volt, menetéről pedig sokat megtudhatunk a kor írójának, Xenophónnak (i.e. 434/427 – i.e. 355) a munkáiból. A vadászatról című traktátusából például kiderül, milyen módszerrel kell vadászni a különféle prédákra, felsorolja a jó vadászkutya ismérveit, a testfelépítéstől kezdve a személyiségjegyekig, ahogy arról is szól, milyen felszerelés ideális a kutya számára:

A nyakörv puha legyen és széles, hogy ne ártson a kutya bundájának. A pórázon legyen egy hurok, aminél fogni lehet, de semmi más… A hevederre legyenek tüskék varrva, hogy megvédjék a tenyészetet.

A tavaszi szaporulatot tartja optimálisnak, így a téli pároztatást javasolja. Mint a műből kiderül, a kölyköknek egyéves korukig az anyjuk mellett a helyük, de a kanokat 10, a szukákat pedig már 8 hónapos koruktól vinni lehet a vadászatokra. Még a névválasztásban is segítséget nyújt az író: rövid, egyszótagos nevet javasol.

Az ivartalanítás már az ókorban is bevett gyakorlat volt

A korabeli gyakorlat szerint a nem tenyésztésre szánt kutyákat ivartalanították. Xenophón egy másik művében, a Kürosz nevelkedésében ekképp szól ennek előnyeiről:

A kutya hasonlóképpen nem szaladoz el urától, ha kiherélik, de jó őrző, jó vadászeb marad továbbra is. Az emberekkel ugyanígy van, ha megfosztják őket ettől az ösztöntől. Nyugodtabbak lesznek, de kötelességüket nem végzik kevésbé gondosan…

A vadászat mellett a kutyákat igencsak megbecsülték, mint megbízható őrszemeket. Az őrző-védő feladat mellett pedig a hadászatban is fontos szerepet töltöttek be. Aeneas Tacitus katonai író (i. e. 4. század) megemlékezik a katonai ebekről, akik a város falain kívül elsőként észlelhették az idegeneket. A korabeli emlékek nem utalnak arra, hogy ezek a kutyák bármilyen katonai vagy harci képzést kaptak volna, csak természetes ösztöneiket kamatoztatták.

Diogenésznek, az ókori görög filozófusnak az ábrázolása kóbor kutyákkal körülvéve

Társállat

Ahogy értékelték a négylábúak teljesítményét, úgy megbecsülték őket puszta létükért. A társállati szerepre inkább a kisebb ebeket választották – egyik kedvelt volt a mai máltai selyemkutya egyik feltételezett őse –, ugyanakkor a vadászkutyákra is szeretettel tekintettek. Egyik klasszikus példa erre Homérosz eposzának hőse, Odüsszeusz, valamint vadászkutyája, Argosz. A hűséges eb hosszú évekig várja gazdája hazatértét, s mikor újra megpillantja a szeretett személyt, már megbékélve kileheli a lelkét.

A bensőséges viszonyt támasztják alá a korabeli temetkezési szokások, amikkel a kutyákat is megtisztelték. A kor feljegyzései szerint a gazda helyezte örök nyugalomra a szeretett állatot, ahogy az is jellemző volt, hogy az ebet a már eltávozott gazda mellé temették.

Máltai selyemkutya

A kutya szerepe a vallási és egészségügyi rituálékban

Az ebeknek a vallási rituálék során is fontos szerep jutott, tekintve, hogy néhány feljegyzés szerint áldozati állatként őket ajánlották fel az isteneknek, ahogy jövendölések során is áldozhattak kutyát. Bár ennek valódisága megkérdőjelezhető, hiszen néhány korabeli írástudó, mint Plutarkhosz vagy Pauszaniasz egyenesen tiltakoznak ennek igazságtartalma ellen. Ugyanakkor más történeteikben éppen ők írnak le efféle rituálékat, mindketten spártai szokásként hivatkozva a kutyaáldozásról.

A megtisztulási szertartások során is használhattak kutyákat; a feljegyzésekben eltérő ennek módja; hol élő állattal dörzsölték át magukat a férfiak, míg más írások szerint felnégyelték az állatot.

Az orvoslásban is jutott feladat a kutyák számára. Meddőség kezelésére bevált gyógyír volt a kutyák kisütött zsírja, amit el kellett fogyasztani, de egy recept a gyógyfüvekkel kitömött, megsütött kölyökkutya méhszájhoz irányított füstjének tulajdonít gyógyító erőt. Az ölebeket, például az említett máltait pedig hasfájás esetén a beteg hasán pihentették.

A húsfogyasztás nem volt nagymértékű a korban, de megesett, hogy ínség idején ez lett a fő táplálékforrás. Ebben az esetben kutyák kerültek az asztalra. Feltehetően a kóbor, gazdátlan ebeket, mintsem a saját állataikat ették meg.