A tanya, ahol a kutyák átkelnek a szivárványon: a hospice ellátás az állatoknak is jár

Simon Adrienne 2014 óta fogad otthonában sérült, súlyosan beteg vagy fogyatékkal élő állatokat. Az esélyteleneket, akikről már lemondtak, vagy nem is szavaztak volna bizalmat annak, hogy boldogan élhetnek. Azonban az élet gyakran váratlan fordulatot vesz, a hospice ellátást nyújtó tanyán pedig meglepően gyakran. Az állatmentőt nemes vállalásáról kérdeztük.

A hospice ellátás főként az emberek esetében ismert, pedig működnek az országban olyan helyek, ahol a kisállatok életének utolsó napjait teszik szebbé, könnyebbé, előkészítve a békés elindulást, a végső búcsút. Az egyik ilyen segítő Adrienne, aki már hosszú évek óta fogadja a nagybeteg, sérült, halálra ítélt kutyákat és macskákat vidéki tanyáján. Magánemberként az egész életét alárendeli vállalásának, amit méltán nevezhetünk hivatásnak. Egy bögre gőzölgő tea mellett beszélgettünk életről, halálról, csodákról és szeretetről, ami meghatározza a mindennapjait.

Simon Adrienne állatmentővel beszélgettünk / Fotó: welovedogz.hu

Milyen állapot teszi indokolttá a hospice ellátást?

Elképzelni is nehéz, miként szerveződik meg az állatok hospice ellátása. Jómagam is rengeteg kérdéssel érkeztem, kezdve azzal, hogy miért vesz magára valaki ilyen nehéz feladatot, folytatva a technikai dolgokkal, például hogyan kerülnek oda az ellátásra szoruló kutyák és macskák, vagy egyáltalán milyen állapotú kisállatok szorulnak palliatív ellátásra. De a mindennapok megszervezése, az érzelmi hatás is foglalkoztattak.

Adrienne közösségi oldalát olvasva már tisztában voltam azzal, hogy rengeteg, nagyon súlyos állapotú állatról gondoskodott már az évek során, akikről valószínűleg sokan, vagy inkább a többség lemondott volna. Mint megtudtam, ez valóban így van.

Panda a tanya legrégebbi lakója, 2018-ban került Adrienne-hez / Fotó: S. A.

Adrienne-nek ugyanis gyakran az állatorvosok szólnak, hogy lenne egy altatásra váró kutya vagy macska, akit befogadhatna. Vagy a közösségi médiában jeleznek neki, esetleg az őt már jó ismerő barátok szólnak egy-egy betegről. A legtöbb mentettje az ország keleti régiójából kerül ki, mint elmondta, arra különösen rossz a helyzet, de számos helyről érkezett már hozzá segítségre szoruló kisállat. S hogy mit jelent pontosan a segítség? Etetést, sebkezelést, injekciózást, gyógyszerezést, pelenkázást, hólyagürítést, a műtét utáni lábadozás felügyeletét s még sorolhatnánk – állapottól függően. Mindezt megtanulta a doktorok mellett, akikhez védenceivel folyamatosan jár. Hiszen súlyos beteg, bénult, születési rendellenességgel élő, bántalmazott, öreg és/vagy már senkinek nem kellő állatoknak nyújt menedéket a csemői tanya; olyanoknak, akik folyamatos gondozást igényelnek.

Ében, a vak kutya nemrég érkezett / Fotó: S. A.

Állatok terhelt előélettel

A 3600 m²-es telken két épület található; egy lakóház, és egy az állatok részére fenntartva. Pontosabban a macskáknak, akik közül kettő így is Adrienne-nel él egy fedél alatt. A kutyák pedig kint, az udvaron kapnak egy-egy külön elkerített részt, ahol kényelmesen elférnek. Többnyire egyedül vannak egy-egy területen, mert, mint gondozójuk elmondta, az előéletük nem teszi lehetővé a közös tartást (másik állat bántalmazta őket). Jelenleg 22 macska és 27 kutya osztozik Adrienne figyelmében és szeretetében, ami óriási feladat, és aminek érthető módon a nap minden tevékenysége alárendelődik.

Rebeka bekerülésekor és a műtétje után / Fotó: S. A.

Ugyanis a hölgy egymaga végzi az állatok ellátását; néha a lányai, néha pedig egy-egy barát vagy szomszéd tud segíteni neki. De az év oroszlánrészében ő van ott, s teszi a dolgát. Etet, itat, télen töri a jeget, ellátja a sérüléseket, kicseréli a pelenkákat, segít az ürítésben, és mindezek mellett kedvességgel, szeretettel veszi körül kedvenceit, akiknek figyel mindez rezdülésére. Hiszen már a legkisebb változás is jelzésértékű az esetükben. Emellett a javítások, felújítások elvégzése is rá vár, hiszen ennyi állat mellett óhatatlan az amortizáció. Szinte elfogyhatatlannak látszanak a teendők, holott Adrienne emellett főállásban dolgozik is.

A hospice nem egyenlő a halállal

Arról, hogy miért nehéz ez, s mit látnak benne nehéznek a kívülállók, az állatmentő egy idézettel válaszolt:

Tudom, a hospice szó hallatán sokan elborzadnak, azonosnak tartják a halállal. Pedig itt élet van, minőségi és szabad élet, amit méltó elmúlás követ. Mert elengedni nem azt jelenti, hogy elfordulok tőled, magadra hagylak, hanem azt, hogy átsegítelek ezen a nehéz időszakon.

Mint elmondta, dr. Muszbek Katalin szavai tökéletesen összefoglalják, mit jelent pontosan a palliatív ellátás: a végső napok minőségivé tételét, ha pedig eljön az idő, a támogatást az átkelésben. S egyszersmind ezt tartja a legnehezebbnek is, hiszen minden alkalommal nagyon fájdalmas búcsút venni egy szeretett négylábútól. Másrészt fontosnak tartja, hogy bármilyen nehéz is, ott legyen az ember. Hiszen az állat érzi, hogy nincs egyedül, hogy mellette van az, aki szereti, és ez enyhít a fájdalmakon, és segíti a végső lépés megtételét. Számos olyan elindulásnak volt szemtanúja, amikor az állat a természet rendje szerint távozott, s olyan helyzet is van, amikor neki kell meghoznia a döntést, és az altatást választania. De, mint elmondta, vannak menthetetlen esetek, amikor az állatnak is megváltás a távozás. S erre is látott már példát: van, amikor hallható a megkönnyebbült sóhaj.

A vak Dömdödöm átváltozása / Fotó: S. A.

Vannak csodák

Azonban rengeteg csodás felépülésnek is szemtanúja volt már, amikor a teljesen esélytelennek látszó kutya vagy épp macska még hosszú évekig vele maradt. Egy állatnak ugyanis nincs betegségtudata. Ő nem érzi magát bénának, fogyatékosnak, kevesebbnek, mint ép fajtársai. Ő úgy él és úgy boldog, ahogy van: három lábon, pelenkában, vakon vagy épp siketen. A fájdalmat is lehet enyhíteni, és egészen addig, míg egy állat felkel és eszik, addig menthető, mutat rá Adrienne.

Sajnos az ellenkezőjére is van példa, amikor egy rossz sorsú állatot tulajdonképpen a túlélési ösztön és az ennek következtében megemelkedő adrenalinszint tart életben. Ha egy ilyen állat rendezett körülmények közé kerül, előfordul, hogy akkor nyugszik meg annyira, hogy a szervezete feladja. Az állatmentő beavatott abba is, hogy

nagyon sok távozás alkalmával megjelent egy szivárvány az égen, mintha a szivárványhídon távoztak volna szeretett állatai.

Gyászolni sosem könnyű

Az idő nem tette könnyebbé az elengedést, sőt Adrienne egyre nehezebben viseli lelkileg a gyászfolyamatot. Valamennyi védencét eltemeti, ezzel is megadva a végtisztességet, örök emléket állítva nekik. Az évek során már több száz alkalommal vett végső búcsút, ennyi állatnak igyekezett mindent megadni a boldogsághoz és a lehető legteljesebb élethez.

A válaszhoz arra, hogy miért választja valaki a hospice-t, vissza kellett térnünk egészen Adrienne gyermekkoráig. Már kislányként is nagyon vágyott állatra, azonban panellakásuk (édesanyja szerint) nem volt alkalmas kutya vagy macska tartására. Így maradt a nagypapától kapott Gyurika papagáj, akit a kisgyerek minden szeretetével elhalmozott. Ezt követően még viszonylag sok időnek kellett eltelnie, míg végre elérkezett az idő, hogy saját kedvence lehessen.

Már rengeteg kutya lelt békére a tanyán / Fotó: S. A.

Az egyetem elvégzése után, már az első munkahelyén találkozott akkori főnöke bichon-jával, s mint elárulta, teljesen lenyűgözte a kis fehér négylábú. Abban az időben egy ilyen kutya egy havi fizetésébe került, de spórolt rá, s rövidesen magához vette Ivánkát. Az alomban ő volt az egyetlen teljesen fehér példány, s izgatott testvérkéihez képest ő baktatott ki utoljára a látogatóhoz. Egyértelmű volt, hogy ez a félénk picúr lesz a választása – már itt megmutatkozott a gyengék és elesettek védelmezésére irányuló ösztön. Végül Iván 17 évig volt hű társa gazdájának. Ő volt az egyetlen állat, akit Adrienne vásárolt. Mostani lakhelyén egy utcán talált kutya volt az első befogadott, majd egy vak, öreg, sanyarú sorsú, menhelyről kihozott kutya következett, és ezzel – még ha nem is tudatosan –, de elkezdődött egy új fejezet Adrienne életében.

Megtalálják a segítségre szorulók

Az élet az állatokon kívül sok alkalommal szembesítette őt az elmúlással. Daganattal küzdő, nagybeteg szüleit mindkétszer neki kellett ápolnia, majd ő volt mellettük a búcsúzás idején is. Később pedig tanárként, egy szintén súlyos beteg diákja elvesztése mutatott rá, milyen nehéz megbirkózniuk az embereknek a halál tényével. Ekkor már érezte, hogy szeretne ebben segíteni, a hospice önkéntes képzést szerette volna elvégezni. Végül mégsem az emberek, hanem az állatok segítője lett, immár 11 éve, addigra egyedülálló édesanyaként.

Munkája pedig hiánypótló, tekintve, hogy állatmentő munkája kezdetén rajta kívül csak egy emberhez, Papamacihoz fordulhattak ezirányú segítségért az állatbarátok, és most is elég kevesen vállalják kizárólag életük utolsó idejére az állatokat.

Ma már a balesetes kutyákat, macskákat nem vállalja, azt inkább meghagyja a fiatalabb állatvédőknek, azonban a mai napig fogadja a megkereséseket. Vallja, hogy akinek hozzá kell kerülnie, az hozzá is fog, így megesik, hogy ha elsőre nem is mond igent, idővel mégis a tanyán landol egy rászoruló.

Jenny egy ritka betegségben, polineuropátiában bénult le. Fél évig nyaktól lefelé egyáltalán nem tudott mozogni. Utána azonban – mondhatni, csodaként – felépült. / Fotó: S. A.

Arra is volt példa, hogy hazafelé menet akadt az útjába, pontosabban az autója elé egy kidobott kutya. Egészen pontosan egy rottweiler. Mikor Adrienne kiszállt segíteni, épp arra jártak a polgárőrök, akik azt hitték, épp egy állatelhagyást füleltek le.

„Pár óra múlva meg is látogattak, hogy ellenőrizzék, valóban megmentettem, s nem elhagytam a rotit” – idézte fel mosolyogva az esetet.

A hospice nehézségei

Hogy az elengedés fájdalmán túl milyen nehézségekkel jár a hospice, arra Adrienne számos dolgot tud sorolni. A harapásokat, amiket hol tetanusz, hol veszettség elleni oltás követett, azt, hogy az elmúlt 11 évben mindössze egyszer, nevelt lánya kórházba kerülésekor tudott több napra elutazni, akkor is csak végszükségből. De mondhatjuk a már említett karbantartással járó fizikai fáradalmakat, amiket tetéz az, hogy vannak, akik megkérdőjelezik a munkáját. Mivel magánszemélyként tevékenykedik, így valamennyi állat az övé. Nem menhely vagy alapítvány, ami együtt jár azzal is, hogy leginkább attól a szűk körtől kap támogatást, akik régóta követik a tevékenységét. Nekik viszont nagyon hálás, s mint többször hangsúlyozta, a jólelkű segítők nélkül nem működne a hospice tanya.

(A borítóképen Gedeon apó látható.)