Az ember legjobb barátja a háziasítása óta nem mindig örvendhetett ennek a megszólításnak; a vallás és ezáltal a kultúra nagyban befolyásolta megítélését. Sőt, még a mai napig is a különböző vallási vezetők körében rendszeresek a viták azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell megítélni a modern kutyatartást. Ferenc pápa arról beszélt, hogy az ebek is a Paradicsomba mennek, ám a Bibliát tanulmányozók jól láthatják, hogy a keresztény vallás és a kutya kapcsolata nem volt mindig ilyen szeretetteljes.

hirdetés

Mint egy hasonlóan összetett kérdésnek, ennek a témának is számtalan árnyalata van, amelyeket most a teljesség igénye nélkül szeretnénk kibontogatni. Így talán esélyünk van jobban megérteni, hogyan férhet meg egymással békében a keresztény szemlélet és a kutya.

Krisztus Temploma Katedrális, Dublin

Óriási súlyt vett le a hívő kutyások válláról a pápa

Ferenc pápa annak érdekében, hogy megvigasztaljon egy gyászoló kisfiút, aki elvesztette a kutyáját, ezt mondta neki: „A Paradicsom nyitva áll Isten minden teremtménye előtt”. Ferenc pápa kijelentése a kutyások körében nagy port kavart. A PETA például ezt a megszólalást „a konzervatív római katolikus teológia cáfolataként értelmezi, amely szerint az állatok nem juthatnak a mennybe, mert nincs lelkük”.

A hír persze a hívő kutyatartók, mint egyének között is nagy horderejűnek számított. Hatalmas súlytól szabadultak meg, ugyanis többé nem kell amiatt aggódniuk, hogy ha kedvencük meghal, akkor egyszerűen meghalt. Élvezhetik a vallás nyújtotta vigaszt és eltelhetnek a gondolattal, hogy kedvencük lelke is nyugalomra lel a Paradicsomban. A megkönnyebbülés azonban akkora volt, hogy az ellenkezőjéről mindenki megfeledkezett. Ha a kutyák feljuthatnak a mennybe, akkor a pokolba is? Vagy az ebek eredendően jók, így a Pokol egyszerűen számításba sem jön? Trükkös kérdés, igaz?

A kutya mint pejoratív jelző

A Károli Biblia a következőképpen szól a kutyákról:

„Kívül maradnak az ebek, a varázslók és a paráznák, a gyilkosok és a bálványimádók, és mindenki, aki szereti és cselekszi a hazugságot!" (Jelenések 22:15)

„Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!" (Filippibeliekhez írt levél 3:2)

„...és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit." (Lukács 16:21)

De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: „A kutya visszatér a maga okádására", és: „A megfürdött disznó sárban hempereg!" (2. Péter 2:22)

Még aki nem forgatja rendszeresen a Bibliát, annak is világos, hogy ezek a mondatok valójában nem kutyákról, hanem emberekről szólnak. Ezekben, és még számos más esetben is tetten érhető, hogy a kutya egy rendkívül gyakori és rendkívül pejoratív jellemzője az olyan embernek, akinek a viselkedése vagy a külseje hagy némi kívánnivalót maga után. Ha jobban belegondolunk, ez még a mai napig is él a köznyelvben. Ha egy embert valamilyen formában kutyaként jellemeznek vagy kutyához hasonlítanak, az nem azért van, mert olyan kedvesnek, hűségesnek vagy önfeláldozónak látják.

Gyógyító kutyanyál és a fekete-fehér blökik mint jelképek

De hogy a pozitív dolgokról se feledkezzünk meg, nem mehetünk el szó nélkül például Tóbiás hűséges kutyája mellett. Hoznánk itt több példát is, de jelenlegi ismeretink szerint a Bibliában nincs másik.

Azonban egyéb vallásos ábrázolásokon és történetekben is megjelentek az ebek. Itt már sokkal több esetben pozitív hősként. Például meglátták, hogy a kutyák a sebeiket nyalogatva gyógyítják magukat: „A kutya azon képessége, hogy nyalogatva begyógyítja a sebeket, azt jelzi, hogy a bűn sebei miként gyógyíthatók gyónással. A hányáshoz visszatérő kutya azokat jelöli, akik gyónnak, de aztán visszatérnek bűnös útjukhoz.”

A 14. században élő és tevékenykedő Szent Rókust csodatevőként is emlegetik. A ferences rendi szerzetes érintésével gyógyította a pestisben szenvedőket, a korabeli források szerint emberfeletti munkát végzett. A történet szerint, amikor ő is megkapta a kórt, egy közeli erdőben bújt el, hogy másokat ne fertőzhessen meg. A legenda alapján egy vadászkutya látta el élelemmel, míg fel nem gyógyult. Az eb a mai napig is ábrázolásának állandó szereplője. Sok történet szerint a kutya nemcsak élelemmel látta el, de később segített neki a gyógyításban is, ahol csodatevő nyálát használta.

A fekete-fehér színezetű ebek pedig a Domonkos-rend jelképeivé váltak. Ez részben a „Domini canes” (az Úr kutyái) latin kifejezés miatt alakult így, ami nagyon hasonlít a rend latin nevére, a Dominicanus-ra. A másik ok pedig, hogy a legenda szerint Szent Domonkos édesanyja azt álmodta, hogy világra fog hozni egy kutyát fáklyával a szájában, amely majd felgyújtja a világot.

hirdetés

Francis Thompson angol költő és katolikus misztikus odáig merészkedett, hogy a The Hound of Heaven (A mennyország kopója) című költeményében Istent egy kutyaként ábrázolja, aki folyamatosan üldözi az eltévedt lelket, hogy a megváltásba terelje őket. Persze azt azért ne feledjük, hogy Thompson ópiumfüggő volt, amely végül az életét is elvette tőle 47 éves korában. Ugyanakkor nem érdemes elsiklani a tény fölött, hogy angolul a kutya „dog”, míg az Isten „god”. Mindenki használja ezt az információt belátása szerint.

A judaizmus és az iszlám vallás is hasonlóan gondolkodott, mint a keresztény

A fenti említésekből kiderül, hogy a kutyák nem szerepeltek túl előkelő helyen az Úr kedvenceinek listáján. Disznókkal, gyilkosokkal, bálványimádással, boszorkánysággal, prostituáltakkal, homoszexuálisokkal, vérrel, erőszakkal, gonoszsággal, értéktelenséggel, bolondsággal, kapzsisággal, csalással és bűnös vallási vezetőkkel társítják az említések. A szentírások világossá teszik, hogy a kutyák mire lettek teremtve: dögevők voltak, az emberi szemét és mocsok eltakarítói. És nem volt ez másként a zsidó és az iszlám vallás tekintetében sem.

És most visszatérhetünk Ferenc pápához és a 2014-ben elhangzott kijelentéséhez néhány gondolat erejéig. A Bibliát tanulmányozók és ismerők szerint kutyát tartani nem bűn, de a kutyát bálványként imádni az. Főleg, ha a hitünk és közénk áll a blöki például azzal, ha otthon maradunk miatta, mert beteg, ahelyett hogy megjelennénk a vasárnapi misén. Ám fontos belátnunk, hogy az élet nem konstans. Folyamatosan változik a nyelv, a kultúra, a szokásaink; és a vallás sem kivétel.

Míg évezredekkel ezelőtt tisztátalan állatoknak tartották őket, mert a hiedelmek szerint járványokat terjesztettek, addig ma fizikálisan és mentálisan is támaszkodunk rájuk. Ferenc pápa kijelentése pedig lehetőséget ad a modern hívő ember számára, hogy megszabaduljon egy kis aggodalomtól és nyugodtabb életet élhessen. A vallásgyakorlás, ha változik is, a hit attól még maradhat a régi, a megingathatatlan. Kérdezzük mi, hogy mi rossz van ebben? A nyitott elme és a szív a haladás kulcsa. Nézzük ezt úgy, hogy tettünk egy újabb picike lépést afelé, hogy egy elfogadóbb, élhetőbb világot alakítsunk ki magunk körül.