Megható, milyen tárgyban lelt vigaszt az utcán élő idős kóbor kutya

A macskák is a kedvenceid?
A macskák is a kedvenceid?
Látogass el a We love Catz oldalunkra is!

Megható, milyen tárgyban lelt vigaszt az utcán élő idős kóbor kutya

Közzétéve: 2023. 09. 19 • 3 perc olvasás

2023_09_idos-arva-kobor-elesett-szomoru-osz-fb-1024x535.jpg

Az állatvédők nagy szeretettel osztották meg annak az árva ebnek a történetét, aki meglepő kapaszkodót talált magának az utcai lét elviseléséhez.

A Bruce névre keresztelt jószág már hónapok óta élt a kaliforniai 710-es autópálya mellett. Az állatmentők is többször látták fel-felbukkanni, ám sokáig nem jártak sikerrel a befogásával.

sípolós játék alszik westie west highland A kedvenc játék nagyon fontos a kutyák számára.

A történetet a Logan’s Legacy nevű szervezet osztotta meg, s mint írják, az idős kóbor kutya már június eleje óta az út mellett sírt és ugatott, hogy felhívja magára a figyelmet. Ám hiába észlelték a magányos négylábút, mégsem volt egyszerű elnyerni a bizalmát. Hosszú hetekbe, utcán töltött nappalokba és éjszakákba került, míg az állatvédőknek sikerült összebarátkozniuk Bruce-szal. Aki, mint kiderült, mégsem volt teljesen magányos.

Sípoló társa tartotta benne a lelket

Bruce ugyanis egy sárga sípoló malaccal osztotta meg minden örömét, de inkább bánatát. A játékkal a szájában jött-ment, szemmel láthatóan roppant mód ragaszkodott a kabalához. A megmentőit is meghatotta, milyen fontos az idős kóbor kutya számára a figura.

A kutyák és a kedvenc játékaik

Bruce és a műanyag malac barátsága annyiban nem meglepő, hogy a kutatások alapján az ebek épp annyira ragaszkodnak kedvenc játékaikhoz, mint a kisgyerekek. Egészen biztosan a te kutyusodnak is van kiemelt játszópajtása.

Míg egyes négylábúak a labdák szerelmesei, másokat a puha plüss figurák vonzanak, és akadnak Bruce-hoz hasonlóan a sípoló figurákért rajongó ebek.

tacskó játék alvás

Az első mosoly

A szervezet beszámolója szerint a malackát valószínűleg egy arra járó adta a kutyának, míg más jólelkű szomszédok etették és itatták Bruce-t. Sőt végül az egyikőjüknek hála sikerült befogni Bruce-t: be tudta csalogatni az udvarára, majd értesítette az állatvédő szervezetet.

Ám a siker felett érzett öröm elfeledtetett egy nagyon lényeges dolgot: a menhelyre nem vitték magukkal Bruce malackáját. A kutya vigasztalhatatlan volt, de megmentői szerencsére azonnal cselekedtek: megkérték az egyik ott lakót, hogy hozza utánuk a játékot.

A négylábú roppant mód megörült az ismerős arc láttán, ám ez semmi volt ahhoz képest, amit a sípoló barátja váltott ki belőle. Bruce-t akkor látták először mosolyogni.

Ideiglenes befogadói pedig arról számoltak be, hogy védencük kivétel nélkül szeretett társával alszik. Elválaszthatatlanok, mint két hű bajtárs.

Ne hagyd cserben a bajbajutottat!

Ez a gondoskodás nagyon fontos az utcán élő, kóbor állatok számára, akik könnyen kiszáradhatnak, éhezhetnek, legrosszabb esetben pedig bele is halhatnak az ellátatlanságba.

sovány éhező terhes vemhes kutya állatkínzás szomorú kóbor Segíts az elesett állatokon!

Emiatt lényeges, hogy sose menj el olyan állat mellett, aki feltételezhetően bajban van, gazdátlan, sérült vagy beteg! A legjobb, ha értesíted valamelyik helyi állatvédő szervezetet, az önkormányzatot vagy adott esetben a rendőrséget. Amennyiben lehetőséged van rá, várd is meg, míg kiérkezik valaki a kutyához (macskához, stb.). A hozzáértők általában nem javasolják, hogy a riadt, esetenként önmaga védelmében agresszív jószágot megpróbáld befogni. Így akár tovább is üldözheted, de félelmében rád is támadhat.

Ha van nálad víz, azzal feltétlenül kínáld meg az állatot, és egy kis étellel is megpróbálhatod megnyugtatni.

Kövess minket!

állatmentés állatvédelem árva kutya idős kutya játék kedvenc játék kóbor kutya kutyajáték

Kapcsolódó cikkek

Egészség

bordeaux-i dog kölyök vakarózik

8 ok, amiért sokat vakarózhat a kutya: komolyan kell venni!

Egészség • 4 perc

Kutyaélet

Ápolás

2025_01_kutyapelenka-hasznalata-1024x535.jpg

A kutyapelenka káros is lehet: nem mindegy, hogyan használod

Ápolás • 3 perc
2025_01_shiba-inu-koromreszeles-1-1024x683.jpg

Ha kutyád nem szereti a körömvágást, a körömreszelés lehet a megoldás

Ápolás • 5 perc
2023_12_valoczi-tel-ho-fb-1024x535.jpg

A téli mínuszok egyik legnagyobb veszélye: bele is halhat a kutya

Ápolás • 2 perc

Oktatás