Vajon ha Descartes látná, hogy ma családtagként tekintünk sok, az általa lélektelen gépeknek titulált lényre, mit szólna?

hirdetés

Az állatok megítélése az évszázadok során rendkívül sokat változott. Így gondolkodtak híres filozófusok az állatokról.

Fotó: welovedogz.hu

Íme, a filozófusok állatokról vallott elképzelései

René Descartes (1596–1650)

Descartes állatokról alkotott elképzelése már saját korában is megosztó volt, és a mai napig heves indulatokat szít. Azt vallotta, hogy az állatok gépek, vagyis puszta „anyagi automaták”, nincs lelkük, nincs tudatuk, és nem éreznek fájdalmat a szó emberi értelmében. Ezt az elképzelést mechanisztikus állatfilozófiának nevezzük. Állítása szerint az állatok reakciói gépies reflexek eredményei, nem pedig tudatos élményekből vagy érzésekből fakadnak. Úgy vélte, hogy a gondolatok és az elme egy immateriális lélek tulajdonságai; az emberek csak azért rendelkeznek szubjektív élményekkel, mert testükben ott lakozik egy nem-anyagi lélek. Az állatok azonban érvelése szerint nem mutatják semmi jelét annak, hogy racionális lelkek laknák őket: nem beszélnek, nem filozofálnak, és így nincsen lelkük, sem tudatuk. Úgy gondolta, hogy egy állat nem különbözik lényegesen egy kakukkosórától.

Elképzelése még a szimpla ignoranciánál is komolyabb erkölcsi következményekhez vezetett. Ha ugyanis azt gondoljuk, hogy egy állatnak nem lehet fájdalmat okozni, az azt jelentené, hogy nem lehet kegyetlenül bánni vele. Ez az elképzelés sok tudós és kutató számára felmentést jelentett az állatkísérletek borzalmai alól. Ez önmagában is szörnyű, hát még ha tudjuk, hogy nyilvánvalóan tévedett. Persze egy józan ésszel bíró, tapasztaló, jó érzésű ember számára nem is kérdés, hogy az állatok is átélnek és megélnek mindent, ami körülöttük és velük történik, valamint tanulnak, tapasztalnak és kommunikálnak, a modern etológia és idegtudomány már bizonyítja is ezeket.

Descartes több kortársa, például Pierre Gassendi és Michel de Montaigne is úgy vélték, hogy az állatok érző lények, még ha nem is rendelkeznek emberi értelemmel. Azt már valószínűleg te is tudod, hogy egy kutya értelmi és érzelmi képességei megegyeznek egy 2–5 éves gyerek értelmi és érzelmi képességeivel.

René Descartes / Fotó: Wikimedia Commons

Ralph Cudworth (1617–1688)

Egy ma már kevéssé ismert filozófus, Ralph Cudworth Descartes fiatalabb kortársa volt. Cudworth anglikán teológus, kiváló klasszicista, valamint a Cambridge-i Egyetem héber nyelv professzora volt életének nagy részében. Tagja volt a Cambridge-i platonisták nevű filozófuscsoportnak is, akik a platóni filozófia kortárs életre és gondolkodásra gyakorolt relevanciáját hangsúlyozták. Bár Cudworth sok dologban egyetértett Descartes-tal, úgy gondolta, hogy Descartes nézete, miszerint az állatok tudattalan gépek, nem tartható. Cudworth számára világos volt, hogy egy állat sokkal inkább hasonlít egy élő, érző emberre, mint egy élettelen gépre. Ugyanakkor Cudworth nem pusztán biológiai hasonlóságban látta az ember és állat közötti kapcsolatot – ő azt állította, hogy az állatoknak is van lelkük, csakúgy, mint az embereknek.

Képeken az év legnagyobb kutyás fesztiválja, a DOGZ Fesztivál

Számtalan csodálatos kutyusról készült fénykép az idei fesztiválon. Galériába gyűjtöttük, kattints ide és lapozz bele!

Szerinte Descartes hibája az volt, hogy túl szűken értelmezte a lélek fogalmát. Descartes úgy gondolta, hogy az állatok nem képesek beszélni vagy reflexíven gondolkodni, ami azt mutatja, hogy nincs lelkük, ezért tisztán fizikai gépek. Cudworth viszont ebben problémát látott: az állatok lehet, hogy nem beszélnek vagy filozofálgatnak, de mégis rengeteg mindent csinálnak.

Elmélete szerint aki képes úgy nézni az állati viselkedés lenyűgöző változatosságát és komplexitását, hogy azt pusztán mechanikus folyamatnak tartja, az „soha nem lesz képes világosan megvédeni az emberi lélek testetlenségét és halhatatlanságát.” (The True Intellectual System of the Universe, 1678). Más szóval, ha az állatok érzései, mozgásai és kommunikációja pusztán a fizikai felépítésük eredménye, akkor nincs szükség egy különleges, testetlen lélekre az emberi viselkedés magyarázatához sem. Ha Descartes hajlandó minden állati viselkedést levezetni a „vérből és agyból”, akkor miért ne következtetne ugyanerre rólunk, emberekről is?

Ralph Cudworth / Fotó: Wikimedia Commons

Arisztotelész (Kr. e. 384–322)

Miután megbotránkoztattunk, evezzünk valamivel kellemesebb vizekre, hogy visszaadjuk az emberiségbe vetett hitedet. Arisztotelész, az egyik legnagyobb ókori görög filozófus rendszeresen írt az állatokról, különösen a természetfilozófiai és biológiai műveiben. Egyik legnagyobb szabású műve – 9 kötetből áll – Az állatok története (Historia Animalium) nevet viseli. Úgy gondolta, hogy minden élőlénynek van lelke (pszükhé), ebből kifolyólag lélekszintű működése, aminek szintje azonban eltérő. A növényeket vegetatív lényeknek tartotta, akik táplálkoznak, növekszenek és szaporodnak. Az állatok szintén vegetatív lények, amelyek rendelkeznek szenzitív lélekkel, vagyis érzékelnek, vannak vágyaik, tanulnak és mozognak, de nem képesek elvont gondolkodásra vagy önreflexióra. Az emberek ugyanúgy vegetatív lények szenzitív és racionális lélekkel, vagyis van értelmük és gondolkodnak.

Arisztotelész tehát hierarchiában gondolkodott, amelynek a csúcsán az ember volt, mint egyetlen racionális lény. Az állatok az emberek alatt, de a növények fölött helyezkednek el szerinte, de ez nem jelenti azt, hogy jelentéktelenek vagy értéktelenek lennének; csupán azt, hogy az emberi értelmet egyedülálló képességnek tartotta. Bár a görög filozófus nem beszélt jogokról az állatok esetében, azt elismerte, hogy érző, tapasztaló lényekről van szó.

Arisztotelész / Fotó: Wikimedia Commons

Immanuel Kant (1724–1804)

A német felvilágosodás legnagyobb filozófusának nézetei a mai ember számára ellentmondásosnak tűnhetnek, azonban nagyon érdekes lehet megérteni, hogy ezek a gondolatok milyen sajátos etikai rendszerből indulnak ki. Kant nem tartotta erkölcsi személynek az állatokat, de egyáltalán nem volt közömbös irántuk.

Úgy gondolta, hogy az erkölcsi érték és felelősség kizárólag a racionális lényeket illeti meg, vagyis csak az embereket. Ennek oka, hogy az erkölcsi törvény (a „kategorikus imperatívusz”) csak azokra vonatkozik, akik képesek autonóm módon cselekedni, vagyis tudnak mérlegelni és felelősséget vállalni. Az állatok nem racionális lények, ezért nincsenek közvetlen erkölcsi jogaik. Azonban abban szilárdan hitt, hogy: „Az állatokkal szembeni kegyetlenségben az emberi érzéketlenség gyökerezik.” Ennek értelmében visszahat ránk az, ahogy az állatokkal bánunk, tehát hatással lesz arra, milyen emberekké válunk. Kimondta, hogy a felesleges szenvedésokozás egy állatnak erkölcstelen, amelyet nem az állat jogaira alapozva jelenthetünk ki, hanem a saját emberi méltóságunkra. Kant szerint tehát az állatokkal való jó bánásmód az ember indirekt kötelessége.

Sokan értelmezik úgy a szavait, miszerint nem azért kell az állatokkal jól bánnunk, mert ők is érző lények, hanem azért, mert a velük való kegyetlenkedés ránk, és más embertársainkra is kihat. Kant nézeteit emiatt sok állatvédő megkérdőjelezi, ám kortársai között is voltak olyanok, akik védelmükbe vették gondolatmenetét. Ezt leginkább arra alapoztak, hogy segítségével teremtették meg az állatvédelem szempontjából igen jelentős gyakorlati lépéseket.

Immanuel Kant / Fotó: Wikimedia Commons

Arthur Schopenhauer (1788 –1860)

Ha olvastad A szerelem metafizikája című értekezést, talán nem számítasz ilyen szenzitív és mélyen érző gondolkodásra a német filozófustól az állatok tekintetében. Schopenhauer állatbarát volt a javából, akinek nézetei szembe mentek a sok évszázadon át uralkodó emberközpontú felfogással.

Az „akarat filozófiájában” azt állítja, hogy az egész természetet – embert és állatot egyaránt – ugyanaz az irracionális, vak ösztönös „akarat” hatja át. Eszerint az állatok is ugyanazon elv szerint élnek, mint az emberek. Érzékelnek, éreznek és szenvednek is. Az ember csak minőségileg más, csak tudatosabb, vagyis reflektál ugyanarra az akaratra. Ennek eredményeképpen Schopenhauer keményen bírálta Kant nézeteit. Úgy gondolta, hogy az állatok iránti együttérzésünk kötelességünk, és morális felelősségünk van velük szemben. Kifejtette, hogy az erkölcs alapja az együttérzés, nem pedig az ész vagy a kötelesség, azért ki is jelenti kerek-perec, hogy „az az ember, aki az állatot kínozza, jó ember nem lehet.”

Értsd a kutyád! – Modern gazdik kézikönyve

Megjelent a We love Dogz első könyve, Udvarhelyi-Tóth Kata és Csörgő Balázs tollából. Most online kedvezménnyel vásárolhatod meg a linkre kattintva!

Megveszem!

hirdetés

A német filozófus nem volt szigorúan vegetáriánus, de komoly ítéletet mondott az állatok húsfogyasztás által okozott szenvedése felett. Azt vallotta, hogy az embernek erkölcsi felelőssége van csökkenteni az állati szenvedést, és csak végső szükség esetén szabad állatot megölni.

Imádta a kutyákat, Atma (szanszkrit szó, lelket jelent) nevű négylábúja jelentette számára a mindenséget. Gyakran az állatokban látta meg a tiszta jóságot, míg az emberekben hajlamos volt csalódni. Ez a pesszimista emberkép még jobban felerősítette az állatok iránti együttérzését.

Arthur Schopenhauer / Fotó: Wikimedia Commons