Az országok kutyáinak gyűjtése során természetesen az FCI, az AKC és az adott ország kennel klubjának listáját is figyelembe vesszük. Utóbbi azért fontos, mert lehetséges, hogy a nagyobb szervezetek nem fogadják el ugyan az adott fajtát vagy típust, ám az ország számon tartja. Hasonlóan a mi sinkánkhoz és májzlinkhoz.

hirdetés

Következzen a 12 svéd kutyafajta rövid történelme és leírása.

Svéd vallhund / Fotó: Wikimedia Commons – TS Eriksson

Íme, a 12 svéd kutyafajta

1.) Dán-svéd őrkutya

Néhány évtizeddel ezelőttig a dán vidéki élet természetes kiegészítője volt egy kicsi kutya, eredeti nevén dán pincser. A dán-svéd őrkutya (Dansk-svensk gårdshund) mindennapi feladatai sokrétűek voltak, beleértve a rágcsálópopuláció kordában tartását, a pásztorkodást, a vadászatot, az őrzést és a társaságieb-szerepet. Valódi mindenes farmkutya volt, aki remekül ellátta változatos feladatait. A kisebb családi gazdaságok ritkulásával ebből a helyes kis kutyából is egyre kevesebb lett. A dán és svéd kennel klubok erőfeszítései a fajta visszaállítására 1987-ben csúcsosodtak ki; ekkor jelent meg a dán-svéd őrkutya első szabványa, és ekkor módosult a fajta neve is. Az egyetlen fajta a listán, amelyet Dánia és Svédország is sajátjának ismer el és gondoz.

A személyében egy igazán kedves, barátságos, játékos négylábút ismerhetünk meg, aki híresen jó kapcsolatban van a gyerekekkel is. Terrieres külseje ne tévesszen meg, nyoma sincs benne a típusra jellemző konokságnak! Energiaszintje nem túl nagy, de értékeli, ha van dolga, feladata. Sokak számára ideális választás lehet a dán-svéd őrkutya a gyengédsége miatt. Intelligens és könnyen képezhető, így kezdő gazdik is nagy örömüket lelhetik benne.

Dán-svéd őrkutya

2.) Drever

A vesztfáliai tacskókopót 1910-ben importálták először Svédországba, de 1930 előttről nem sok információ maradt fenn a fajtáról. A kutya nagyon jó hírnevet szerzett magának, ugyanis kiváló érzékkel követte a szarvast vadászat közben. Az évek folyamán egyre több vadász szerzett tudomást a fajtáról, aminek következtében kialakult 1947-re a vesztfáliai tacskókopó nagyobb variációja, a drever, amelyet 1953-ban svéd fajtaként el is ismertek. Elsősorban szarvasvadász, de rókára és nyúlra is nagy sikerrel bevethető. Szinte kizárólag vadászkutyaként tartják, csak társkutyaként nem igazán lehet vele találkozni.

A drever agilis, robusztus, büszke tartású kutya rövid lábakkal. Lelkes, remekül bírja a terhelést, temperamentuma kiegyensúlyozott. Sosem agresszív vagy félénk, nyitott eb, aki mindenkihez barátságosan viszonyul. Csak akkor érezheti igazán jól magát, ha rendszeresen mozognak vele és mentálisan is stimulálják.

3.) Gotlandi kopó

A gotlandi kopó (Gotlandsstövare) életútja igen kalandos volt, ugyanis az első fajtastandardját 1920-ban fogadták el, ami csupán 10 évig volt érvényben. 1930-ban úgy döntöttek, hogy sárga változatként beolvasztják a smålandi kopóba, 1934-ben azonban a sárga változatot inkább a hamilton kopóval keresztezték. Közismert tény volt ugyanis, hogy a hamilton kopó almokban időnként sárga kölykök is születtek, amelyeket megtartottak és törzskönyveztek is, annak ellenére, hogy a szín nem szerepelt az elfogadott standardban. A sárga változatot később gotlandi kopóként emlegették, mivel a legtöbb ilyen kutyát Gotland szigetén találták. Több kísérlet is történt arra vonatkozóan, hogy a sárga kopók önálló fajtaként újraéledjenek, de csak 1989-ben készült el az átfogó felmérés, mely során elegendő, a fajtára jellemző tulajdonságokkal rendelkező egyedet találtak ahhoz, hogy esélyt kapjanak. A fajtát 1990-ben ismerték el, kezdetben tízéves időszakra. Az értékelést 2004 végéig meghosszabbították, majd 2009-től a „sárgákat” ismét önálló fajtaként jegyezték be abban az évben 50 regisztrált egyeddel, gotlandi kopó néven. A Svéd Kennel Klub oldalán írják, hogy számukat tekintve ez a legritkább svéd kopófajta. Sem az AKC, sem az FCI nem ismeri el hivatalosan.

Elegáns, de mégis erős kiállású kutya, színe mindig sárgás vörös, szimmetrikus fehér jelzésekkel. Rendkívül erőteljes prédahatási ösztönnel rendelkezik, ma is aktívan használják leginkább nyúlvadászathoz. A leírás szerint nem alkalmas arra, hogy pusztán családi kedvencként tartsuk.

4.) Hamilton kopó

A hamilton kopót (Hamiltonstövare) az 1800-as évek végén tenyésztette ki a Svéd Kennel Club alapítója, gróf Adolf Patrick Hamilton. A gróf olyan erős kutyát akart létrehozni, amely nehéz terepen és zord időjárási körülmények között is hatékonyan tud rókára és nyúlra vadászni. A fajta megalkotásához angol rókakopót, nyulászkopót és három Németországban őshonos, mára kihalt fajtát használt. Eleinte svéd kopóként volt ismeretes, később azonban Hamilton gróf tiszteletére a nevet megváltoztatták. A hamilton kopó nem falkavadász eb, párban vagy egyedül vetették és vetik be a mai napig is.

Kiállítási kutyaként is megállja a helyét remek temperamentumának és különösen dekoratív külsejének köszönhetően. Emiatt nem ritka, hogy a hamilton kopók ma már vadászkutyastátuszuk mellett családi ebként is elterjedtek. Azonban a gazdáknak oda kell rájuk figyelniük, hiszen ettől még prédahajtási ösztönük igen fejlett. Ráadásként nemcsak szag, de látvány alapján is ügyesen azonosítják a célpontot. Kopó létükre viszonylag könnyen képezhetők, de a makacsság rájuk is jellemző lehet.

5.) Hälleforshund

A hälleforshund eredete egy, az 1930-as évek végén, a svédországi Hällefors vasgyárában született jávorszarvasvadász kutyaalomhoz vezethető vissza. A kölykök anyja egy szürkés-bézs színű osztják spicc volt, az apa pedig egy vegyes származású jávorszarvasvadász kutya. Az anyát egy utazótól vásárolták, aki Szibériából hozott haza szánhúzó kutyákat. Az osztják spiccek egy ismert vadászkutyavonalból származnak, amelyek az osztják (hanti) nomádokkal éltek együtt. Az egyik hälleforsi kölyköt egy Sundsvallból származó, sárga színű, kiváló munkaképességéről ismert kutyával pároztatták; a hírek szerint 156 jávorszarvast ejtettek el vele. A fajta kialakulásában finn spicc vérvonal is szerepet játszott. A Svéd Kennel Klub 2000-ben ismerte el a fajtát, és ekkor határozták meg a standardot, valamint a vizsgaszabályokat is. Sem az AKC, sem az FCI nem jegyzi egyelőre a fajtát.

Erőteljes felépítésű fajta, magas fejtartása különösen büszkévé teszi a megjelenést. Mint írják, összhatásának energiát, bátorságot és erőt kell sugároznia. A szőrzete durva tapintású és sűrű, a nyakon és a vállakon hosszabb, és sörényszerűen keretezi a fejet. Fenomenális jávorszarvasvadász, amelyet rendkívüli fizikai és mentális erejének köszönhet. Rendkívül sokoldalú vadászkutya, akinek nagyon jó szeme van a hiúzhoz és a medvékhez. Igazi egygazdás eb.

6.) Jämthund

A jämthund, vagy más néven a svéd elkhund egy svéd megyéről kapta a nevét, Jämtlandről. A források szerint ez a fajta is évszázadok óta ismert és használt négylábú Skandináviában. Olyan nagyvadas vadászatokon vetették be, mint a medve, a jávorszarvas vagy a hiúz. 1946-ban vált önálló fajtává, addig a norvég elkhunddal egyformának tartották. A fajta a d1-nek nevezett DNS-alkládba tartozik, amely csak Észak-Skandináviában található meg. Ebbe az alkládba tartozik még a finn lapphund, a svéd lapphund, a lapp pásztorkutya, a norvég elkhund és a hällefors elkhund is.

Első képek a DOGZ Fesztiválról

Csodás napot tölthettünk együtt a Városligetben. Az első képválogatásokat ITT és ITT nézheted meg.

Beszámolónkat itt olvashatod!

A jämthund egy igazán sokoldalú vadászkutya, aki kipihenve a zsákmányszerzés fáradalmait, szívesen tölti idejét a gazdájával. Nagyon fontos számára, hogy a gazda kedvében járhasson, így a kiképzése könnyű, ugyanakkor mindenképpen határozott, konzisztens nevelésre van szüksége. Erős benne a prédahajtási ösztön, és dominánsan viselkedhet más kutyákkal. A családhoz ragaszkodik és gyengéd velük, alapvetően egy kiegyensúlyozott eb.

Jämthund

7.) Norbotteni spicc

A norrbotteni spicc svéd neve, a Norrbottenspets azt jelenti, hogy spicc Norrbottenből (egy megye Svédországban). Feltehetően ezek a kecses kis kutyák kisebb termetű lajkáktól származnak, és őskori emberekkel éltek együtt Észak-Fokföldön, ahol a prémvadászat és a vadászat szolgáltatta a népesség megélhetését. A II. világháború után, amikor a szőrme iránti kereslet visszaszorult, a fajta teljesen eltűnt, kihaltnak nyilvánították. Körülbelül 10 év múltán vált világossá, hogy Norrbotten megyében még mindig léteznek ezek az ebek, akiket tanyákon tartottak házőrzőként és kedvencként. Ennek köszönhetően sikerült rehabilitálni a fajtát; 1967-ben elkészült az új standard is.

Nagyon jó testfelépítésű és tartású kutya, jellegzetesen felfelé tartja a fejét, amitől még inkább figyelmesnek és ébernek hat. Mozgékony, szívós, strapabíró jószág, aki nehéz körülmények között is helytáll, emellett azonban nagyon kedves és ragaszkodó is. Intelligens és kíváncsi, szüksége van a folyamatos mentális és fizikai stimulációra, amik nélkül rombolóvá válhat. Általában kiegyensúlyozott a norrbotteni spicc, azonban az izgő-mozgó gyerekekkel szemben kevésbé toleráns.

Norrbotteni spicc

8.) Schiller kopó

Az 1886-os első svéd kutyakiállításon 189 kopó képviseltette magát, ezek között volt egy testvérpár is, Tamburini és Ralla 1. Ezek az ebek Per Schiller gazda tulajdonában voltak, és a híres Kaflås-birtok vadászkutyáitól származtak, akiknek ősei feltehetőleg német felmenőkkel rendelkeztek. Őket tartják a schiller kopó (schillerstövare) alapító egyedeinek. A kezdeti lépések után igen gyorsan homogénné vált az állomány, 1907-ben a Svéd Kennel Klub is elismerte a fajtát. Valószínűleg számos kopónak szerepe volt a tökéletesítésében; amit a legtöbb helyen kiemelnek, az a harrier, vagyis a nyulászkopó.

A schiller kopó tele van élettel és munkakedvvel. Foglalkozását tekintve nagyon figyelmes, lesi a gazda minden szavát és mozdulatát. Azon kevés kopók egyike, akit nem falkában alkalmaznak, hanem egyedül vadászik. Nyúlra és rókára vetik be.

Schiller kopó

9.) Smålandi kopó 

Svédország Småland tartományában a 19. században számos nyomkövető kutyafajta létezett. Olyan ősi, német, lengyel és balti származású ebek voltak, akik már a nagy északi háborúban is hűségesen követték gazdáikat. Ezek a kutyák a helyi spicc típusú farmkutyákkal, valamint angol kopókkal keveredve alkották a ma ismert fajta alapját. Akkoriban ezek a négylábúak külső megjelenésük tekintetében igen eltérőek voltak, a 20. században azonban nagy erőfeszítések árán sikerült homogenizálni a smålandi kopó (Smålandsstövare) állományát. Eredetileg róka, nyúl és kisebb vadak vadászatára használták.

A smålandi kopó keménykötésű, szívós és változatosan felhasználható fajta. Robusztus megjelenése ellenére mégis eleganciát sugároz. Érdekesség, hogy a farka lehet hosszú vagy bobtail, vagyis rövid is. A standard szerint nyugodt és barátságos kutya, lelkes természettel.

10.) Svéd lapphund

A svéd lapphund (Svensk lapphund) a legrégebbi őshonos svéd fajta, és egyesek azt is valószínűnek tartják, hogy a ma létező fajták között is a legősibbek közé tartozik. A számi nép segítőtársa volt eleinte vadász- és őrkutyaként, később pedig terelőként. A svéd lapphund erőssége és jellegzetessége a terelés során a hangjának használata. Úgy tartják, hogy a számik két okból is kedvelték ezeket az ugató ebeket: hangjukkal elriasztották a ragadozókat, ráadásul a rénszarvasok az ugatásuk alapján tudták, hogy a lármázó lény a közelükben barát, nem ellenség. A 20. században szembe kellett néznie a kihalás lehetőségével; a rehabilitációnak köszönhetően úgy tűnik, hogy megmenekült, de még mindig nagyon ritka fajta.

Rendkívül sokoldalú eb, amit még inkább felerősítenek azon tulajdonságai, hogy imád dolgozni, kitartó és szívós. Nagyon könnyű tréningezni, elképesztően intelligens és szófogadó. Családi kutyaként is remek választás, abban az esetben, ha minden történésbe be tudjuk őt vonni. Akkor van elemében, ha mindenhová a gazdival tarthat. A lemozgatás az ő esetében is kiemelten fontos, a kutyás sportokat neki találták ki. Kedves és élénk kutya, akivel nem lesz egy unalmas pillanatunk sem.

Svéd lapphund

11.) Svéd fehér elkhund

Alkalmanként nagyon világos színű kölykök születnek fajtatiszta jämthund és norvég elkhund almokban. A fehér kutyák nem voltak szokatlanok Észak-Bothnia déli részein, Piteå és Roknäs környékén az 1960-as években. Azt tartották róluk, hogy különleges képességgel bírnak: meg tudják állítani úgy a jávorszarvast, mintha villám sújtotta volna az állatot. 1987-ben megkezdődött a felmérés, hogy valójában hány fehér egyed létezik, és milyen a vadászképességük. Kiderült, hogy főként Jämtland, Dalarna és Värmland megyékben voltak jelen, de előfordultak a Nyugat-Bothnia régióban is. Az 1990-es évek elején végzett értékelés során megállapították, hogy jóval több mint 300 egyed egységes típusjegyeket mutat, és alkalmas a jávorszarvas vadászatára, így a fajtát megfelelő alapokkal rendelkezőnek tekintették. A Svéd Kennel Klub 1993-ban ismerte el a fajtát, azonban sem az AKC, sem az FCI nem jegyzi egyelőre.

Ahogy írtuk is, mind a jämthundot, mind a norvég elkhundot ősének tekintheti a svéd fehér elkhund (Svensk vit älghund), de leginkább a jämthundra hasonlót külső megjelenését illetően. Eredetileg nagyvadak – például jávorszarvas és medve – vadászatára tenyésztették ki, ám rendkívül sokoldalú fajta. Vadászati múltja ellenére a családjával szemben szelíd és ragaszkodó, megfelelő szocializáció mellett pedig jól kijön a gyerekekkel és más háziállatokkal is. A fajta energiaszintje magas, ezért sok mozgásra és mentális kihívásra van szüksége.

12.) Svéd vallhund

A 8. és 11. század között a Skandináviából származó, de tengeren született vikingek Nagy-Britannia számos területét meghódították. A brit szigetek körül a skandináv helynevekben még ma is tetten érhetjük a viking hatást. A svéd vallhund (Västgötaspets), vagy más néven a svéd juhászspicc vagy svéd juhászkutya is ennek az időszaknak a lenyomata, ugyanis a skandináv spicc típusú ebek és a corgik keresztezésével jöttek létre. Hogy pontosan mikor és hol alakult ki a fajta, az nem ismert, de azt tudjuk, hogy a svéd vallhund évszázadokon keresztül terelte a szarvasmarhákat és segítette az embereket.

Kivételes kutyákat ismerhetünk meg ezek az alacsony ebekben. Zömök, masszív testük vidám, társaságkedvelő, és határtalan energiával rendelkező lelket és szellemet rejt. Igazi tűzrőlpattant jószágok, akik semmitől sem riadnak meg. A gazdát minden rá leselkedő veszélytől készek megvédeni bármi áron. Könnyű tanítani őket, mert bizonyítani akarnak, de önállóak is, így a határozott, de következetes kommunikáció lesz az esetükben is a legcélravezetőbb. Terelőkutyák, így a bokacsipkedésről fontos már korán leszoktatni őket. Az egyedek között vannak, amelyek több mozgást igényelnek, mások kevesebbet, de az biztos, hogy nem kanapéra termett kutyák.

Svéd vallhund

A legmodernebb kutyás lexikon

Ismerd a kutyád! – A legnépszerűbb kutyafajták gyűjteménye címmel jelent meg a We love Dogz legújabb könyve, amelyből a magyar kutyafajták mellett a világ legnépszerűbb fajtáit ismerheted meg úgy, ahogy még egy határozóból sem.

Megrendelem!

hirdetés